Éles verseny indul a balatoni strandok között: ez lehet a legjobb fürdőhely

HelloVidék 2020. június 4. 08:32
A héten meghirdetik a strandminősítő versenyt a Balatonon, ahol a különdíjat idén az nyerheti, akit járványügyi szempontból a legbiztonságosabbnak ítél a zsűri. Az eredményre azonban a koronavírus-járvány okozta csúszás miatt júliusig várni kell - írja az Infostart.

A portál információi szerint kis csúszással, de a héten meghirdetik a balatoni Kék hullám zászló strandminősítő versenyt, ahol idén az lesz a legjobb, az nyeri el a különdíjat, aki járványügyi szempontból a legbiztonságosabb. A Balatoni Szövetség titkára, Fabacsovicsné Kovács Krisztina elmondta, hogy a júniusi helyszínbejárást végző bizottság tagjai lesznek a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselője és a kormányhivatal népegészségügyi szakembere is. Az eredményhirdetés azonban a járványhelyzet miatti csúszás okán csak július elején, a főszezonban lesz.

Kiderült az is, hogy újra meghirdetik a két éve elindított, sikeres építészeti díjpályázatot is, és megválasztják Az év balatoni házát. Lombár Gábor a Balatoni Szövetség elnöke arról is beszámolt, hogy az elnökség levélben kéri a kormányt és az országgyűlési képviselőket, hogy vegyék figyelembe a jövő évi költségvetés tárgyalásánál, hogy a vészhelyzetben hozott kormányzati intézkedések gazdasági hatásai a turizmusból élő települések önkormányzatait az átlagosnál négyszer-ötször jobban sújtják.

Címlapkép: Getty Images