Megszólalt a miniszterelnök: erre lesz szükség, ha kitör a második koronavírus-hullám

MTI 2020. június 19. 11:02
Magyarország egy katonai logika szerint felépített gyakorlatban felkészült egy tömeges fertőzésre, amit aztán sikerült megakadályozni, mondta el Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában.

A koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi védekezés több tízezer ember életét mentette meg, ami nagy teljesítmény - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hangsúlyozta: a magyar egészségügyi rendszer a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európaiak.

amit aztán sikerült megakadályozni, de a "katonai gyakorlaton" megszerzett tudás óriási érték. Azt mondta,

"Ha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük" - közölte Orbán Viktor, jelezve: a járványügyi ellátáshoz elengedhetetlen eszközök készültségi szintje "járványállapotnak" megfelelő. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy csütörtökön tárgyalt szlovén kollégájával, Janez Jansával, akinek országa ismét szigorít beutazási szabályain, ami egy fontos figyelmeztetés, "észnél kell lenni".

Címlapkép: Getty Images