Ez a brutális valóság: kiderült, miért nyáron baleseteznek a legtöbbet a magyarok

MTI 2020. augusztus 13. 12:05
Bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában.

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Berzai Zsolt közölte:

Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni ezzel - emelte ki. Kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések.

Kitért arra is, a koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma. "Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon - úgy, hogy az megelőzhető lett volna - addig még van mit tenni" - hangsúlyozta.

Évente Magyarországon átlagosan 600-an halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen.

Címlapkép: Getty Images