Két új idősotthon is épül ebben a városban: ekkorra készülhetnek el

MTI 2020. augusztus 13. 11:01
Az épületben a társalgó mellett tálalókonyha, mosókonyha várja majd az időseket és az ott dolgozókat, az idősek ellátásához, szállításához vásárolnak egy mikrobuszt is.

Két új, egyenként harminc ember fogadására alkalmas otthon épül idősek nappali ellátására Mezőtúron főként uniós forrásból, a tervek szerint az egyik épület néhány héten belül, a másik a jövő év végére készül el - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere, Herczeg Zsolt. Elmondta: a néhány héten belül elkészülő, Makk József utcai létesítmény a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 60 millió forintból és az önkormányzat 34 millió forintos forrásából valósul meg. A jövő év végére elkészülő beruházás forrása a TOP-pályázaton nyert több mint 160 millió forint.

Az idősek ellátásához, szállításához vásárolnak egy mikrobuszt is.

Herczeg Zsolt elmondta: jelenleg három, idősek nappali ellátását szolgáló létesítmény van Mezőtúron, együtt kilencven ember fogadására alkalmasak. Ezekből az Áchim András utcait lebontják, és az oda járó harminc idős ember kap majd helyet a hamarosan elkészülő Makk József utcai épületben. A településen - a két új létesítmény megépülése után - így a korábbi három helyett négy nappali otthon lesz időseknek, a férőhelyek száma pedig az eddigi kilencvenről százhúszra nő.

Címlapkép: Getty Images