Fiúk kapják meg az új védőoltást: akár már ősszel elindulhat a program

MTI 2020. augusztus 26. 18:09
A tervek szerint ősszel már talán a hetedik osztályos fiúk is megkaphatják a HPV elleni védőoltást, aminek köszönhetően akár további 40 százalékkal csökkenhet a méhnyakrák előfordulása.

Ősszel talán már a hetedik osztályos, 12 éves fiúk is megkaphatják a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Világgazdasággal azt közölte, hogy egy részben uniós, részben hazai költségvetésből finanszírozott, 17,9 milliárd forintos keretösszegű projekt három évre biztosítja ennek lehetőségét.

A tárca tájékoztatása szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jelenleg az oltóanyag beszerzésen dolgozik.

Az Emmi adatai szerint a 2019-2020-as tanévben a 49,5 ezer oltásra jogosult, 12 éves, hetedik osztályba járó lány 84,2 százaléka kapta meg a HPV elleni védőoltást, és 7750 gyermek szülője mondott nemet a vakcinára.

A vakcinaellenes szülők aránya évről évre csökken, a 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus elleni védőoltást, míg egy évvel korábban tízezren döntöttek így. A HPV-átoltottság a 2018-2019-es tanévben 78 százalék körül volt, a korábbi években pedig 74-75 százalékon állt.

Címlapkép: Getty Images