Egyedülálló döntést hozott Debrecen: így tanulnak mától a középiskolások

HelloVidék 2020. szeptember 1. 10:09
Hat debreceni középiskolában vezették be szeptember elsejétől egyelőre kísérleti jelleggel a fél órával később kezdődő tanítást. A cél, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben csökkentsék a közösségi közlekedés zsúfoltságát - írja az Index.

A portál információi szerint hat debreceni középiskolában szeptember elsejétől egyelőre kísérleti jelleggel fél órával később kezdődik a tanítás, hogy az intézkedésnek köszönhetően csökkenjen a zsúfoltság a közösségi közlekedés járművein a járványügyi helyzetben.

Korábban az önkormányzat kérte két oktatási intézményfenntartótól, hogy vizsgálják meg a későbbi kezdés lehetőségét. Megállapodásuk értelmében a hat debreceni intézményben 8 30-kor kezdődik a tanítás.

A Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum; vegyipari technikum teljes körűen, valamennyi osztályra kiterjedően vezeti be szeptember 1-jével a későbbi iskolakezdést.

Két intézményben, a Mechwart András gépipari és informatikai technikumban és a Baross Gábor technikum szakképző iskola és kollégiumban részben, az informatikai ágazatban tanuló diákok, illetve a technikusi képzésben részt vevők számára léptetik életbe a késleltetett iskolakezdést.

A szakemberek szerint a későbbi kezdés megkönnyítheti a Debrecenbe bejáró diákok és a kisgyermekes pedagógusok helyzetét, továbbá csökkentheti a zsúfoltságot a közösségi közlekedés járművein, aminek a jelenlegi járványügyi helyzetben, az egészségügyi kockázatok mérséklésében is jelentősége van.

Címlapkép: Getty Images