Koronavírus: ingyen tesztelnek minden helyit ezen a településen hétvégén

HelloVidék 2020. november 4. 08:15
A polgármester azt mondta, hogy az elmaradt rendezvényeikből megmaradt pénzüket költik az ingyenes tesztre. Vasárnapra hirdették meg az akciót, akkorra várják azokat, akik önkéntes alapon részt kívánnak venni a szűrésben.

A Baranya megyei Drávaszerdahelyen az önkormányzat költéségre tesztelnek mindenkit, akinek állandó lakcíme a faluba van bejelentve, tudta meg az ATV Híradója. A polgármester azt mondta, hogy az elmaradt rendezvényeikből megmaradt pénzüket költik erre. Vasárnapra hirdették meg az akciót, akkorra várják azokat, akik önkéntes alapon részt kívánnak venni a szűrésben.

így abban bíznak, hogy sokan használják majd ki a lehetőséget.

A Pécshez közeli Kozármislenyben már az első hullám idején is segítettek a tesztelésben, ezért most is úgy döntöttek, hogy kedvezményes áron végzik el a helyieknek a vizsgálatot.

Az önkormányzaton kell előzetesen időpontot kérni. A múlt szombaton kezdtük a tesztek elvégzését és december 31-ig, hétvégenként jöhetnek a lakosok, illetve akik szeretnék és nem kozármislenyi lakosok is a tesztnek az elvégzését

- nyilatkozta Tuza Júlianna alpolgármester.

Címlapkép: Getty Images