Koronavírus: döntöttek a maszkviselésről a vidéki városok, itt a lista, hol kötelező

HelloVidék 2020. november 12. 09:33
A 10 ezer fősnél nagyobb településeken kötelezővé tehetik a maszkviselést az utcán is, de erről a polgármestereknek kell dönteni. A rendelet betartását a rendőrség ellenőrzi, aki pedig megszegi, 5000 és 500 ezer forint közötti bírságot kaphat.

Szegeden az egész városban, Debrecenben például csak a játszótereken és a piacokon lesz kötelező a maszkviselés, számolt be az RTL Klub híradója. Nemrég derült ki, hogy

Szentesen például majdnem 30 ezren élnek, de ott mégsem lesz kötelező a maszk. Budapesten könnyen előfordulhat, hogy az egyik kerületben még fel kell venni a maszkot, a másikban már nem. A főpolgármester szerint egységes szabályozásra lett volna szükség.

A rendelet betartását a rendőrség ellenőrzi, aki pedig megszegi, 5000 és 500 ezer forint közötti bírságot kaphat.

A Pénzcentrum listájából kiderül, melyik fővárosi kerületekben és vidéki nagyvárosokban lesz kötelező a maszkviselés. Békéscsabán, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen és Győrben például az összes közterületen és nyilvános helyen az lesz, míg máshol csak bizonyos városrészekben: Egerben az üzletek bejáratának 5 méteres körzetében, oktatási, nevelési intézmények bejáratának 5 méteres körzetében, illetve minden buszmegállóban, Veszprémben minden buszmegállóban, a buszpályaudvar teljes területén, a vasútállomás teljes területén, a belvárosban, minden közterületi és közforgalom számára nyitott parkolóban és a vásárcsarnok területén.

Címlapkép: Getty Images