Figyelmeztet a Magyar Posta: itt a határidő a karácsonyi csomagok feladásában

MTI 2020. december 2. 13:03
A naponta beérkező csomagmennyiség az elmúlt másfél hétben a 2019-es karácsonyi idény legerősebb napjait is felülmúlta, és átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon.

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta szerdán.

- írták a közleményben. Mint kiderült, a forgalmat a webáruházak akciói mellett a járvány is erősíti. A fertőzésveszély miatt a vásárlók kerülik az üzleteket, és inkább a világhálóról rendelnek. Kevesebb lesz a személyes találkozás is, ezért sok ajándék küldeményként ér majd célba a posta szerint.

A Magyar Posta azt tapasztalja, hogy a karácsonykor népszerű termékek, vagyis a tévé, a számítógép, a mobiltelefon mellett idén sokan küldenek kozmetikai termékeket, sportszereket, vitaminokat, étrendkiegészítőket és porszívót.

Felhívák a figyelmet a pontos címzésre, valamint

A vásárlók ügyeljenek arra is, hogy a webáruházak milyen szállítási időt vállalnak a küldeményeikre - olvasható a posta közleményében.

Címlapkép: Getty Images