Megszólalt a pap, aki faképnél hagyta a temetésen a gyászolókat: ezért tette valójában

HelloVidék 2020. december 9. 08:31
A nógrádi pap azt nyilatkozta, hogy a szertartáson komoly tünetekkel küszködött: 39 fokos láza volt, erősen köhögött. A Váci Egyházmegye igyekszik kivizsgálni az esetet.

Korábban mi is megírtuk, hogy egy nógrádi településen a pap faképnél hagyta a temetésen a gyászolókat, miután megállapította, hogy az összegyűlt rokonság és az ismerősök száma meghaladja az ötvenet. Azonnal közölte, hogy ő semmiképpen sem szegi meg a szabályokat, nem tartja meg a szertartást, majd sarkon fordult és otthagyta gyásznépet.

A Blikknek most megszólalt a pap, aki elmondta: pandémia van, rájuk is vonatkoznak az előírások. "Valóban túl sokan gyűltek össze a temetésen, amit az elején szóvá tettem, hiszen a kormányrendelet ötven főben maximálja a temetési szertartások résztvevőit. Persze, voltak, akiknek ez nem tetszett, de néhányan odébbálltak" – mondta a plébánia kapujába maszkban kijövő Hulitka Róbert.

Másfél héttel ezelőtt, éppen azon a szertartáson én is komoly tünetekkel küszködtem. 39 fokos lázam volt, erősen köhögtem. Azóta is minden programomat lemondtam, karanténban vagyok, fogalmam sem volt a panaszról

– fűzte hozzá.

...betegen, maszkban az ember nem tud ugyanúgy prédikálni. Lehet, hogy a részvét sem úgy jön át ilyenkor. Az igaz, hogy a betegségemet nem jeleztem, ennek a szertartásnak nem az én szenvedésemről kell szólnia. Megszenteltem az urnát, aztán csendben eljöttem.

Mint ahogy azt tegnap írtuk is, lapinformációk szerint a község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, mert álláspontjuk szerint a plébános kegyeletsértést követett el a magatartásával. A Blikk most azt írja, az egyházmegye csak a sajtóból értesült a történtekről. "Igyekszünk utánajárni a cikk igazságtartalmának, addig azonban, amíg ki nem derül, mi is történt valójában, nem tudunk érdemben nyilatkozni az ügyben" – válaszolták a lapnak.

Címlapkép: Getty Images