Koronavírus: elfogytak az orvosok a frissen felújított vidéki szülészeten, be kellett zárni

HelloVidék/MTI 2020. december 17. 09:30
A megszépült részleget múlt pénteken, vagyis 5 nappal ezelőtt adták át. Pár nap múlva már be is zárták. Az intézkedés nem csak a szülészetet érinti - értesült a 24.hu.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatban ideiglenesen felfüggesztette a mosonmagyaróvári Karolina Kórház szülészet-nőgyógyászat, sebészet és traumatológia fekvőbeteg szakellátását – ez áll abban a tájékoztatóban, amelyet a páciensek kapnak. A dokumentum szerint a koronavírus miatt rendelték el az átmeneti zárást, az aneszteziológia és intenzív terápiás részlegen szakorvoshiány lépett fel.

A 24.hu információi szerint 4 altatóorvosból ketten koronavírusosak lettek, ezzel a kórház nem tudja biztosítani a minimumfeltételeket.

Pedig alig egy hete, múlt pénteken adták át

Korszerű, 21. századi körülmények között szülhetnek azok a kismamák, akik úgy döntenek, hogy a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézetet választják, hogy életet adjanak gyermeküknek. Nemrég fejeződött be ugyanis az egész osztály átalakítása, ahol négy egyágyas szülőszobát és két egyágyas kórtermet alakítottak ki

– így kezdődik az infomovar.hu helyi portál e hét hétfői beszámolója.

A felújítás első ütemére 58 millió forintot biztosított az állam, amelyet 20 millió saját forrással egészítettek ki.

A várandósságuk végén járókat a 40 kilométerre levő győri kórházba irányítják – tudta meg a 24.hu.

De nem csak a szülészetet érinti a járvány okozta bezárás

Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatban ideiglenesen felfüggesztette a Karolina Kórházban a sebészet és traumatológia fekvőbeteg szakellátását is – legalábbis ez áll abban a tájékoztatóban, amelyet a páciensek kaptak.

Egyelőre a lap szerint nem tudni, hogy meddig marad az ideiglenes zárlat az érintett részlegeken, de az hetekig is tarthat – a kórháznak információnk szerint márciusig adtak időt, hogy rendezzék a helyzetet.

Címlapkép: Getty Images