Brutális pusztítást végeznek ezek a madarak a Balatonnál: nagyon durván elszaporodtak

HelloVidék 2021. január 20. 11:02
Bár természetvédelmi oltalom alatt vannak, de manapság annyira elszaporodtak, hogy az már elviselhetetlen méreteket ölt. Naponta egy kiló halat is befal egy-egy madár.

Tetemes károkat okoz a baltikumi vonuló kárókatonák étvágya a Balatonnál és a környező halastavaknál, naponta egy kiló halat is befal egy-egy madár, írja a Sonline.hu.

– nyilatkozta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A tógazdák kérésére a természetvédelmi hatóság kilövési, illetve riasztási engedélyt adhat, de ez csak a kijelölt területeken és időpontban, meghatározott példányszámra érvényesíthető. Tavaly 800 madarat ejtettek el, ennek 90 százalékát tógazdaságok területén.

Idén a Balatonon két helyszínen – Tihany­ban és Alsóörsön – gyéríthetik az állományt, de partról kézzel fogható eredményt elérni nem lehet. Sajnos a Balaton vízterületén nem lőhető a kormorán, mivel a hatóság szerint a gyérítés zavarná a védett, vonuló madarakat is. Csakhogy a kárókatona jelenléte is zavarja őket, ahogyan a halállományt is

- fejtette ki a szakember. A madarak közvetlen kárt okoznak a hal elfogyasztásával, de közvetett kárt is okoznak a halak megsebzésével, parazitás halbetegségek terjesztésével, és a telelő, nyugalmat igénylő halállományok megzavarásával. Ürülékükkel a fák épségét is veszélyeztetik.

Címlapkép: Getty Images