Koronavírus: egyre kevesebb szülő küldi iskolába, óvodába a gyerekét a polgármester javaslatára

HelloVidék 2021. március 1. 09:35
Köszönöm a szülők felelős magatartását, az intézményekben érezhetően kevesebb a gyermek, amióta kértem őket, hogy aki teheti, most ne vigye gyermekét 1-2 hétig bölcsibe, óvodába és iskolába - írta a polgármester.

Hosszú posztban számolt be a balassagyarmati polgármester, Csach Gábor arról, milyen a koronavírus-helyzet most a városban. Mint írja, az elmúlt 4 napban a kormányhivatal megküldött adatai szerint tovább romlott a fertőzésszám, 71 új fertőzött és 155 kontaktszemély került karanténba a helyiek között. A heti összesítés szerint ez volt eddig a járvány legrosszabb hete, ami az új beazonosított fertőzésszámot illeti. A kórházban továbbra is kismértékben, de stabilan emelkedik a betegszám, a hétvégén már 80 covid-beteg volt, akik közül 13-an voltak lélegeztetőgépen. A kórházban továbbra is döntően Balassagyarmat és környéki, valamint nyugat-nógrádi betegeket kezelnek.

A kórház oltási pontján 4600 oltáshoz érkeztek a szakemberek. "7 körzetünk háziorvosai is megkapták a heti oltásadagot, Pfizer, Astra vegyesen és körzetenként 54 adag kínai vakcina oltása rendben halad. Komoly tünetről nem kaptak visszajelzést az orvosok. Számításaink szerint naponta átlag 40-60 gyarmatit oltanak, amely dicséretesen emelkedőben van, de sajnos (a látenciával számolva) ezt a számot bőven utoléri az új fertőzöttek száma", tette hozzá a polgármester, aki arról is írt, hogy a városi intézményekben is tovább terjedt a fertőzés.

Köszönöm a szülők felelős magatartását, az intézményekben érezhetően kevesebb a gyermek, amióta kértem őket, hogy aki teheti, most "szülői féltés" igazolással ne vigye gyermekét 1-2 hétig bölcsibe, óvodába és iskolába

- írta. Mint kiderült, újabb levelet írt az intézményekben rendkívüli szünet elrendelésére jogosult Oktatási Hivatalnak is, kérve a soron kívüli tesztelést és legalább a 7-8. osztályok bezárását. Emellett kérte a "szülői féltés" miatt gyermekükről gondoskodók részére, hogy a diákok hiányzások miatti vizsgakövetelményeire ne a békeidőkben a "lógások" elkerülése miatt létrejött jogszabályi szigort alkalmazzák.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

100. VESZÉLYHELYZETI KÖZLEMÉNY (2021.02.28.)
Tisztelt Balassagyarmatiak!

Kereken egy éve tört be városunkba is a Covid,...

Közzétette: Gabor Csach2021. február 28., vasárnap

Címlapkép: Getty Images