Kiderült: eddig tarthat a digitális oktatás, ilyen lesz idén az érettségi

HelloVidék 2021. március 25. 08:35
Koránt sincs kőbe vésve az április 7-i iskolanyitás, de az egészen biztos, hogy nem kell otthon tölteni a tanévből hátralévő összes időt, mondta az államtitkár.

A személyes jelenlét hiánya egyáltalán nem rontotta le a diákok teljesítményét, a tanulmányi átlagok, az érettségi vizsgák vagy éppen a középiskolai írásbeli felvételi eredményei a járvány idején is stabilan hozták a korábbi évek átlageredményeit – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Szerinte

"Jelenleg valószínűbb, hogy a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása kitolódhat egy kicsit, de ehhez is látni kell a következő két hét fejleményeit. Mi természetesen azt szeretnénk, ha minél előbb visszatérhetnének a diákok a köznevelési intézményekbe, amint erre lehetőség lesz", tette hozzá.

Az érettségiről azt mondta: január óta "ostrom alatt állnak", hogy könnyítsenek a vizsgákon. A nagy kérdés szerinte az, hogy egyáltalán könnyítés-e a diákoknak az, ha nem lesz szóbeli. "Tavaly is csak az írásbeli időpontjáig volt népszerű, hogy nem lesznek szóbelik, de azután kimondottan sok kérést kaptunk, hogy szeretnének szóban javítani, és engedjük őket vizsgázni", mondta. A szaktárca mindenre nyitott, de az érettségi vizsgák forgatókönyvét végső soron az aktuális járványhelyzet fogja meghatározni.

Jelenleg bizakodunk, tavaly is biztonságosan meg tudtuk szervezni a vizsgákat, ősszel a második hullám idején a szóbelik is rendben lementek, tehát normál menetrendre készülünk

- jelentette ki az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images