Tehetetlen és elkeseredett a lakosság: ihatatlan az ivóvíz a településen, de senki nem lép

HelloVidék 2021. szeptember 23. 11:01
Barnás, opálos és kellemetlen szagot áraszt az ivóvíz, amely a hahóti csapokból folyik szinte minden háztartásban – mondta a zaol.hu-nak több helyi lakos. A tarthatatlan állapot megszüntetéséért aláírásgyűjtésbe kezdtek. Jelentős mértékű tőkeinjekció, illetve pályázati forrás nélkül nem lehet megoldani a helyzetet a polgármester.

Összehasonlításként a nagykanizsai ivóvízzel a hahóti víz láthatóan opálosabbnak, sárgás színűnek tűnt. Az egyik falubeli, Menich Gergely elmondta a portálnak, hogy a probléma több mint tíz éve létezik, ám megoldást azóta sem találtak rá. Néhányan leveleztek a szolgáltatóval, beszéltek a polgármesterrel, de a panaszaikat azóta sem orvosolták, írja a zaol.hu.

A Zrínyi utcában élő Kissné Ott Magdolna szerint felháborító, hogy ivóvíznek mondják ezt a folyadékot, miközben nem lehet meginni, olyan szagot áraszt. Körülbelül nyolc éve a csapok, a fürdőkádak elszíneződnek, jó lenne, ha az önkormányzat segítene abban, hogy a szolgáltató a rendszert időközönként átmossa. Lengyelné Bácsics Viktória szerint 1200 forintot fizetnek köbméterenként, ezért a pénzért ásványvíz minőségű víznek kellene folynia a csapból, ehelyett a vízkőtől gyakran eldugulnak a vezetékek. A házukban nemrég cserélték a csöveket műanyagra, így még azt sem lehet mondani, hogy elöregedett a hálózatuk.

Bakos Ferenc három éve vásárolt egy családi házat Hahóton. Elmondta: teljes felújítást végzett néhány millió forintból, de hat hónap után le kellett szereltetnie az új kazánt, mert a vízkőtől javíthatatlanul meghibásodott.

Szintén a faluban élő Farkas Tímea hozzátette: az ásványvizek, szódák és más ivóvizek beszerzése havonta 15 ezer forint pluszköltséget jelent minden háztartásnak. Az ivóvíz szerinte a bőrrel érintkezve sem egészséges, ezért egy független akkreditált laboratóriummal, saját költségén bevizsgáltatja a vizet, majd az eredmény tudatában kikéri egy orvos véleményét is.

Szabó Zsolt polgármester tudja, mekkora a felháborodás, hiszen többen megkeresték már az ügyben. Leszögezte:

Településrészenként más a kép, azonban a szolgáltató nem jelzett olyan szintű minőségromlást és problémát, mint amilyeneket a lakók leírtak. A Dél-zalai Vízmű Zrt. közgyűlésein rendszerint jelzi, hogy a vastalanító rendszer és a gépészet is elavult, hiszen az 1970-es évek végén fúrták a kutakat, nyilvánvalóan szükség van a rekonstrukcióra.

Bármennyire is szeretnének azonban pontot tenni az ügy végére, tisztában vannak azzal, hogy jelentős mértékű tőkeinjekció, illetve pályázati forrás nélkül nem lehet megoldani a helyzetet, vázolta a polgármester.

Akkreditált laboratórium vizsgálta a vízminőséget, amelynek az álláspontja mérvadó – folytatta a település első embere. – Az aktuális vizsgálati eredményekről és a határértékről a Dél-zalai Vízmű illetékesei tudnak pontos képet adni. Mindkét fél azon van, hogy a problémát elhárítsák.

A Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója, Cziráki László arról tájékoztatta a lapot, hogy a vízminőségi paraméterek elemzése alapján a hahóti ivóvízbázis kútjaiból kitermelt nyersvíz jelentős koncentrációban tartalmaz oldott vasat és mangánt. A lakók által jelzett probléma oka egyrészt az, hogy a vízben lévő maradék vas- és mangántartalom a csőfalon lerakódhat. A lerakódott, valamint a vízben folyamatosan jelen lévő vas- és mangánkoncentráció hatására biológiai hártyabevonat alakul ki a csőfalon. Amikor a hálózat hidraulikai viszonyai valamilyen okból megváltoznak (tűzcsapnyitás, hálózati hiba, csőtörés, illegális vízvétel tűzcsapról), a lerakódások leválhatnak, mobilizálódhatnak, ezért megváltozott minőségű ivóvíz juthat el a felhasználókhoz.

A megváltozott vízminőség elsősorban csak esztétikai problémát jelent, egészségkárosító hatása nincs. Az alacsony fajlagos ivóvíz-felhasználás miatt hosszú ideig tartózkodik az ivóvíz a vezetékhálózatban. Mivel helyenként a települési ivóvízellátó hálózat ágvezetékes kialakítású, az ágvezetékekben lévő ivóvíz panghat, ezáltal okozva kellemetlenséget. A jelzett vízminőségi probléma miatt, illetve a hasonló felhasználói bejelentések alapján a hálózatöblítési és mosatási feladatokat folyamatosan és soron kívül ellátják

- mondta el a Cziráki László a Zaolnak.

Hahót több mint 40 éve üzemelő víziközmű-rendszere műszakilag elavult, a település ivóvízellátásának hosszú távú biztosítása érdekében a közművek felújításra szorulnak – folytatta Cziráki László. – A problémák végleges megoldása érdekében szükséges a települési vízbázis, a víztermelő művek és az ivóvíztisztítási technológia rekonstrukciója. A teljes szolgáltatási területen üzemelő víztisztítási technológiák műszaki felülvizsgálata jelenleg is folyamatban van.

A közművek az önkormányzatok tulajdonában vannak, a cég a közművek üzemeltetését, javítását, hibaelhárítását végzi. Fejlesztésre és rekonstrukcióra az önkormányzat tulajdonában lévő közművek esetében saját önkormányzati pénzeszközből vagy állami, európai uniós és pályázati források bevonásával van lehetőség. Cégünk a szakmai előkészítési és a megvalósulási munkáknál mint üzemeltető működik közre.

Címlapkép: Getty Images