Csattant a bilincs az egyik legkeresettebb magyar bűnözőn: azt hitte, az ágyneműtartóban nem keresik

HelloVidék 2023. október 10. 19:02

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő és Bűnügyi Osztály munkatársai – a Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Győri Rendőrőrs kollégáival közösen – 2023. október 4-én az éjjeli órákban, Balfon fogták el a 29 éves férfit, aki helyet kapott a legkeresettebb magyarországi körözöttek Top 50-es listáján.

O. Balázzsal szemben több körözés volt érvényben, legutóbb a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bocsátott ki elfogatóparancsot, különböző vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – közölte a Police.hu. A nyomozók az összehangolt akció során megállapították, hogy a fiatalember egy Balfon lévő ingatlanban bujkál. Amikor a rendőrök a házhoz érkeztek, a körözött egy ágyneműtartóban bújt el, így akarta elkerülni elfogását és felelősségre vonását.

A 29 éves férfit a rendőrök elfogták, majd előállították a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol lopás bűntettek elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A büntetőeljárás az elkövető letartóztatása mellett folyik.

Címlapkép: Getty Images