Kész horrorba csöppent: 40 ezer darázs lepte el az idős férfi hálószobáját

HelloVidék 2023. október 22. 09:01

Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le a Pest vármegyei Tápiószelén, ahol egy idős férfi hálószobájába telepedett be több tízezernyi darázs. A veszélyes rovarok szó szerint a plafonból bújtak elő, miután a hatalmas fészkeik már a vakolatot is áttörték. Habár a tulajdonost többször is megcsípték, egy szakember még időben a segítségére sietett, nem túlzás azt állítani, hogy megmentette az életét, írja a Blikk.

A több tízezer darázs a férfi hálószobájába telepedett le, a plafonból bújtak elő, mivel a fészkük áttörte a plafont. Boros Tibor méhraj befogó, darázsirtó megszólalt a Blikknek:

Azzal hívtak ki, hogy a darazsak ellepték a hálószobát. Eleinte csupán egyet említettek, de gyorsan kiderült, hogy három fészekről van szó. A két sarkán és középen is átrágták a plafont. Az egyiknél ráadásul már kívül is elkezdtek építkezni. Összesen több mint negyvenezer darazsat távolítottam el belőlük. Ilyenkor néhány napig még a hazatérő rovarok megjelennek, de aztán örökre megszűnik a probléma.

A lap szerint a házigazda beázásnak hitte az előszoba mennyezetén lévő foltot, így nem foglalkozott vele, de kiderült, hogy ott már csak a festék tartotta vissza a rovarokat az áttöréstől. Az idős úr nagyon meglepődött, korábban sosem tapasztalt hasonlót sem. Befogni nem lehet a darazsakat, ilyenkor mindegyik példány elpusztul, magyarázta el a méhész.

Címlapkép: Getty Images