Ilyet is ritkán látni: szinte ingyen dobálják a lakásokat ebben a vidéki nagyvárosban

HelloVidék 2023. december 1. 14:02

Ötven éve kezdték el építeni a Miskolc jelképének számító avasi lakótelepet. Kevesen tudják, de a környéken egykor szőlők és a borospincék voltak. Elsősorban az északi-északkeleti oldalban vájtak a homokkőbe pincéket, sokuk előtt pedig borházakat építettek. Az avasi lakótelep gyakorlatilag város a városban, egy Eger nagyságrendű önálló metropolisz.

A szőlőskertektől a betonrengetegig

Az avasi lakótelep az Avas déli-délkeleti lejtőin épült 1973 és 1985 között, három ütemben. A lakótelep – 10 448 lakásával – az ország egyik legnagyobb lakótelepe. A városrészben él Miskolc népességének körülbelül egynegyede. A lakótelep az eredeti elképzelés szerint az egykor 15 ezer embert foglalkoztató diósgyőri kohászat dolgozói és családjuk otthonának épült vasbeton elemekből, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat miskolci házgyárának betonpaneleiből.

Az Avas lakótelep, ami legkésőbb a 2000-es években országos hírűvé vált az ország egyik legnagyobb összefüggő panelrengetege. Noha a szocializmusban igazi mintatelepnek szánták a középkori forrásokban még Szent György-hegy néven ismert Avasra, a híre hamar hírhedtté tett. A gyors ütemű építkezéssel a fojtogató lakáshiányt sikerült megoldani, de a lakótelep számos, később jelentkező társadalmi probléma melegágya is lett.

A Fészekrakó program, avagy a kisemberek megvezetése

A lakótelep nevét igazán csak 2008-ban ismerték meg országszerte, amikor a környező falvakból Fészekrakó-hitellel, olykor trükköket bevetve, számos nincstelen, szegény sorsú ember költözött be, akik konfliktusba kerültek az ottani "őslakosokkal".

A környékre vidékről sokgyermekes családok költöztek be a program keretében, ami használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást biztosított számukra. Ezt a lehetőséget használta ki egy ügyvédi iroda köré szerveződött csoport. A Fészekrakó program keretében nyújtott jelzáloghitelek felvétele során történt visszaélésekkel kapcsolatban feljelentések, állampolgári bejelentések és a Miskolci Városi Ügyészség magánjogi és közigazgatási jogi szakága által indított büntetőeljárást követően kezdődött nyomozás.

A közel 50 ezres paneldzsungel az évtizedek során többször szerepelt a bűnügyi rovatban, mint bármelyik más lakótelep az országban. Védekezhetnénk azzal, hogy ezt a helyzetet is a rendszerváltás szülte, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor tudjuk, hogy a 90-es évek változásai csak a nagyobb szegénységet, az etnikum beszivárgását és a közbiztonság erőteljes romlását segítették elő. Bár a problémák azóta is fel-felbukkannak, ma már közel sem olyan élhetetlen ez a lakótelep, mint korábban.

Az Avas összességében sok előnyt kínál, hiszen ennyi embernek természetesen jó és nagy infrastruktúra kell. Ez alatt azt kell érteni, hogy nincs olyan része, ahol sétatávra ne lenne legalább egy nagy hipermarket, a belvároshoz pedig annyira közel van, hogy még buszra sem kell várni, legyalogolható amikor kicsit jobb idő van. Az avasi lakótelepen öt általános iskola és öt középiskola található.

A városrész közlekedését, illetve a kapcsolatot Miskolc más részeivel az MVK Zrt., Miskolc közlekedési vállalata látja el buszjáratokkal. Ez a szolgáltatás már a kezdeti időkben, a '70-es években is jól működött. A közlekedési vállalatnak két végállomása volt az Avason: az egyik az Avas városközpontnál, a másikat az Avas kilátónál alakították ki. A városrészben az autóparkolók száma kedvezőbb, mint máshol a városban.

Már nem olyan rossz, mint amilyen a híre

Egyes felmérések szerint Miskolc településen az ingatlanok az országos átlagnál 53%-kal olcsóbbak, míg a megyeinél 26%-kal drágábbak. Az előző hat hónapban 2%-kal csökkent a településen az átlagár. A településen 76 539 lakóépület található, amelyekből 20 039 db 50m²-nél kisebb alapterületű, 46 832 db 50-99m² alapterületű, 9 668 db pedig 100m²-nél nagyobb.

Ami az avasi ingatlanárakat illeti, rendkívül nagy a szórás a környéken.Találni lakást már 15 millió forintért. Az 1+ fél szobás, 37 négyzetméteres erkélyes, klímás, felújított lakás 10 emeletes épületben, a tizedik emeleten található. Érdekesség, hogy a közös költség mindössze csak hatezer forint.

Egy kicsivel drágábban a Gesztenyés utcában van egy 55 négyzetméteres, 2 szobás, gardróbos, erkélyes panelprogramos lakás is, amit 17,9 millióért kínálnak eladásra. A lakás az egyetemváros közelsége miatt, jó választás lehet az egyetemistáknak. Az ingatlan akár 100-120 ezer forintos bérleti díjért kiadható hosszútávra.

Valamivel olcsóbb a Középszer utcában található lakás, ami a 9 emeletes liftes társasház 9. emeletén van. Az 54 nm-alapterületű, 1+2 félszobás, exkluzív minőségű ingatlan ára 24,2 millió forint. A minimalista dizájnban felújított panellakás a távfűtésnek köszönhetően alacsony rezsiköltség jellemzi, a közös költség pedig mindössze csak 7500 forint.

A környéken egyébként december közepére fejeződhet be az a felújítás, amely során korszerűbb távfűtési körvezetéket raknak le. Az 1970-80-as években létesített vezetékhálózaton az elmúlt években több meghibásodás jelentkezett. A vezetékhálózatok összekötésével növelhető a szolgáltatás biztonsága, ugyanis a teljes körvezeték kiépítését követően a hőenergia ellátása két irányból is biztosítottá válik, ennek köszönhetően pedig meghibásodás esetén a jelenleginél kisebb kiterjedésű szakasz kizárásával és megkerülésével biztosítható a terület távhőellátása.

Ugyancsak év végére fejeződhet be az Avasi kilátó fejújítása és a környezetének fejlesztése is. Az Avason folyó munkálatok márciusban kezdődtek el a kilátóban és a projektekhez tartozó további helyszíneken, mint a komplexum alatti sétányon, a Győri Nagy Lajos lépcsősoron, és a Toronyalja utcán is, és azóta intenzíven halad a munka. A teljes beruházás mintegy 800 millió forint uniós forrásból valósul meg, ebből a kilátó felújítása bruttó 444 millió forint és további 161 millióba kerülnek a szükséges egyéb rekonstrukciók, ezekre jön még rá többek között a tervezés és a műszaki ellenőrzés ára. A teljesen felújított kilátó mellett többek között új vendéglátó és kereskedelmi egységek épülnek, valamint az idelátogatókat kiszolgáló komfortpontok létesülnek.

Címlapkép: Getty Images