Kiadták a figyelmeztetést: árvíz fenyegeti ezt a vidéki települést

HelloVidék 2023. december 25. 11:01

Árvízveszély miatt, a Gemenc Zrt. munkatársai azt kérik, senki ne látogassa a hozzájuk tartozó területeket a következő napokban. A szakemberek szerint a tanösvények jelentős része sem lesz járható az árvíz miatt.

Mint fogalmaznak: "Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzési adatai alapján jelentős nagyságú árhullám vonul le az elkövetkezendő napokban a Dunán, ami a gemenci ártér jelentős részét is elönti, érinteni fogja."

Emiatt arra kérik a természetjárókat, a kirándulókat, hogy ezekben a napokban ne látogassák az ártéri túraútvonalakat, területeket, illetve azok környezetét, az árvízvédelmi létesítményeket (töltéseket, vadmentő dombokat).

Mint hangsúlyozzák: az állatok egyelőre bőséggel találnak megfelelő búvó- és táplálkozó helyet, viszont a vadállomány nyugalmát ilyenkor is biztosítani kell. Mindezek mellett viszont az utak, turista utak, illetve tanösvények jelentős része sem lesz járható az árvíz és a sár miatt ezekben a napokban - számolt be róla a TEOL.

Címlapkép: Getty Images