Lekapcsolták a kecskeméti drogdíler hálózatot: tizenöt ember ellen emeltek vádat

MTI 2024. január 29. 13:33

Vádat emeltek egy kábítószer-kereskedő láncolat tizenöt tagja ellen Kecskeméten, akik mintegy két éven át kereskedtek kokainnal, speeddel, extasyval és marihuánával - tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Négyessyné Bodó Marianna sajtószóvivő közölte: a vád szerint egy kecskeméti nő először fogyasztóként, majd 2020 elejétől - munkája elvesztését követően - már eladásra is szerzett be különféle kábítószereket. Később fiain keresztül ismerte meg több bűntársát, akik kezdetben csak maguknak, idővel azonban már barátaiknak is a nőtől vették a drogot.

A bűntársak titkosított, az üzenetek azonnali eltűnését biztosító alkalmazáson keresztül tartották egymással a kapcsolatot. A nő a beszerzésekről és a továbbértésítésekről kábítószerfajtánként részletes, naprakész nyilvántartást vezetett, amelyben a tevékenység leplezése érdekében a drogokat álneveken szerepeltette. Az általa beszerzett több mint 10 kilogramm speed por, 4500 extasy tabletta, valamint a marihuána és kokain hatóanyagtartalma meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határának kétszeresét.

A kábítószer-kereskedő hálózat egyik tagjára a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók a Nemzeti Nyomozó Irodával közös, összehangolt akció során a kábítószer tárolására szolgáló lakásból kilépve csaptak le. A kutatások során jelentős mennyiségű kábítószert, digitális mérlegeket, továbbá márkás karórát, műszaki cikkeket és készpénzt foglaltak le. Az ügyészség a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelemmel, emellett nyolcukat új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel is vádolja.

Címlapkép: Getty Images