Szívszorító: halálos áldozatot követelt a tűz Kőszegen

HelloVidék 2024. március 17. 10:33

Szombat délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Kőszegen egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak.

A Hunyadi János utcai családi házhoz egy járművel vonultak a tűzoltók. A ház nappalijában egy cserépkályha előtt lévő asztal, egy szekrény és egy tévé égett korábban, összesen körülbelül három négyzetméteren.

Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség. A házban lakó idős férfi halálát a tűz miatt keletkező füst okozhatta

- számolt be róla a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Mukics Dániel tűzoltó alezredes azt mondta, hogy a tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálat indult. Mint mondta, a hasonló esetek megelőzhetőek, ha az éghető anyagokat és a tüzelőt nem tároljuk közvetlenül a fűtőeszköz mellett, és füstérzékelőt szerzünk be.

Címlapkép: Getty Images