Ilyen balszerencse veled is megtörténhet: kevesen tudják, hogy fizet érte a biztosító

HelloVidék 2024. március 20. 15:03

Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk - ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz.

1. Gyerekek vagy háziállatok által okozott károk

Egy jó lakásbiztosításnak megkerülhetetlen része a felelősségbiztosítás. Ha például az önfeledten focizó gyerekünk megtépázza a szomszéd kertjében lévő tujaritkaságot, vagy – ha még ennél is vehemensebb – betöri az ablakát, az okozott kárt a biztosító fizetheti ki. De akkor is kapóra jön a felelősségbiztosítási komponens, ha a kutyánk megharap valakit, vagy kiszalad az útra, és ezzel balesetet okoz. Ezekben az esetekben ugyanis a kiskorú gyerek gondozójaként, illetve a háziállat tartójaként mi vagyunk a felelősek a cselekedeteikért, ezért szerencsésebb előre kivédeni az ilyen helyzetekkel járó anyagi károkat.

2. Céges eszközök home office-ban

Az otthonról történő munkavégzésnek az is része, hogy a lakásunkban tartjuk az alapvetően az irodában tárolt eszközöket. Ezekre azért érdemes kiterjeszteni a biztosítási védelmet, mert előfordulhat, hogy egy beázás miatt a céges laptop is károsodik, vagy egy betörés során ezeknek is lába kel. A megfelelő lakásbiztosításnak fontos eleme a felelős őrzés címen nálunk lévő tárgyakra szóló fedezet. Ezzel tetemes anyagi kárt kerülhetünk el, ha bekövetkezik a baj.

3. Vandalizmus és graffiti

A tapasztalatok azt mutatják, nem számít egyedi esetnek, amikor egy nehezen mozdítható tárgy vagy berendezés pusztán azért lesz rongálás áldozata, mert a csalódott betörők nem tudják sem kinyitni, sem magukkal vinni. Ha olyan eszközről van szó, amelyhez kívülről is hozzá lehet férni – például egy bejárati vagy garázsajtó –, akkor az is előfordul, hogy valaki merő szórakozásból okoz benne kárt. Ilyenkor tetemes költsége lehet a javításnak vagy a cserének, egy gondosan kiválasztott lakásbiztosítás azonban ezek költségét is térítheti. Hasonló a helyzet a graffitivel: a biztosító arra a kárra is fedezetet nyújthat, ha valaki összefesti, összefirkálja a biztosított épület külső falát vagy burkolatait.

4. Ideiglenes lakás bérleti díja

Ha valamilyen balszerencse folytán ideiglenesen lakhatatlanná válik az otthonunk, ilyenkor jellemzően a rokonoknál vagy barátoknál húzzuk meg magunkat a helyreállítás idejére. Pedig jó megoldás lehet az átmeneti időre kibérelni egy lakást, és ha jól választottunk lakásbiztosítást, akkor az nem csupán a kár összegét téríti meg, hanem az ideiglenes albérlet árát is a szerződésben meghatározott összegig.

5. Csőtörés miatt elfolyt víz

Minden harmadik kárbejelentés csőtörés miatt érkezik be, azaz ez számít a leggyakoribb károknak. Ha ez látványos, akkor viszonylag hamar fény derül rá, vannak viszont alattomosabb esetek, amikor csak hosszabb idő elteltével válik láthatóvá a probléma. A jó lakásbiztosítás ezért nem csupán az ingóságban és az épületben keletkezett károkat térítheti meg, hanem az elfolyt víz miatti többletdíjat is. Ez manapság nem aprópénz – gondoljuk csak át, mekkora mennyiségű víz folyhat el csupán egy kéthetes nyaralás alatt…

+1 Apró, de annál bosszantóbb ügyek

A fentieken túl egy lakásbiztosítás garantálhatja az albérlők saját tárgyainak védelmét, amire a tulajdonos által kötött lakásbiztosítás egészen biztosan nem nyújt fedezetet. Jól jöhet a biztosításhoz járó asszisztenciaszolgáltatás, amikor például nem tudunk bejutni az otthonunkba, mert beletört a kulcs a zárba: ilyenkor a biztosító szervezheti meg számunkra a gyors javítást, zárcserét, és még a szakember munkadíját is fedezheti.

Címlapkép: Getty Images