Kilőttek az árak a vidéki lakáspiacon: kész horror, ami itt megy

Pénzcentrum 2024. március 26. 08:33

Az elmúlt 6 évben 2,5-szeresükre drágultak a lakások Debrecenben, ami mögött első körben a nagyberuházások bejelentése áll.

Az ingatlanpiaci szakértők szerint hasonló sors várhat Szegedre is a BYD-gyár miatt: mint kiderült, a megyeszékhelyen az olcsóbb ingatlanokat már gyakorlatilag felvásárolták. Emellett a megszólalók a zalaegerszegi hadiipari üzemet is példaként hozták, amely miatt 2,3-szoros áremelkedés volt a városban.

A debreceni lakáspiac rengeteget erősödött az elmúlt öt-hat évben bejelentett és részben már megvalósult beruházásoknak köszönhetően. Autógyár és akkumulátorgyár is települt Hajdú-Bihar megye székhelyére, ami a lakásárakat az egekbe röpítette

- magyarázta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Pénzcentrumnak.

A szakember szerint 2018 márciusában még csak 320 ezer forintba került átlagosan egy négyzetméternyi használtlakás, ugyanennek az ára ma 800 ezer forint. Vagyis az elmúlt 6 évben pontosan 2,5-szeresükre drágultak a lakások.

Azt hozzá kell tenni, hogy természetesen ugyanebben az időszakban máshol is jelentős drágulás ment végbe, átlagosan viszont "csak" duplájukra emelkedtek az árak.

Az árrobbanás kezdetben annak volt köszönhető, hogy egy ilyen beruházás a spekulációnak is teret ad, hiszen egy városba költöző német autógyár stabil és jól fizető állásokat teremthet. Így az üzemben dolgozó munkavállalók a lakhatásukra is többet tudnak költeni.

Az utóbbi időben viszont annak köszönhető a drágulás az eladó lakásoknál és az albérletpiacon is, hogy a városba költözők növekvő száma ellenére a kínálat nem lett nagyobb. Ilyenkor életbe lépnek a piac kereslet-kínálati szabályai, és ha megnő a kereslet valami iránt, aminek a kínálata nem lett szélesebb, akkor az szükségszerűen áremelkedést okoz a lakáspiacon is

- részletezte a szakértő hozzátéve, arról sem szabad elfeledkezni, hogy Debrecen a második legnagyobb egyetemvárosunk Budapest után, ami rendkívül népszerű az idelátogató külföldi hallgatók körében.

További részletekért KATT az alábbi linkre!

Címlapkép: Getty Images