Hatalmas beruházás: 2 milliárd forintból újult meg a vas megyei település temploma

MTI 2024. április 12. 17:01

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet.

A templombelső helyreállítása már 2022-ben befejeződött, azóta elkészültek a templom homlokzatának restaurálási munkálatai is, amelyek közül a legfontosabb a jáki templom közismert nyugati kapujának helyreállítása volt - mondta, hozzáfűzve, hogy megújult a templomkert, beleértve a sétautakat és a világítás korszerűsítését is.

Hozzátette, hogy a következő lépés a jáki templomhoz kapcsolódó látogatóközpont és kiállítótér megépítése, amelynek előkészítéseként pénteken elszállították a Savaria Múzeumból az apátsági templom kapuját díszítő eredeti apostolszobrokat. Ezek közül hármat Jákon, egy a templomhoz kapcsolódó épületben, egy turisztikai pavilonban lehet majd ideiglenesen megtekinteni, a többit a látogatóközpont felépüléséig a Szombathelyi Egyházmegye műtárgyraktárában helyezik el.

Sarkadi Márton elmondta: 2018 óta a jáki templom helyreállítására több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a Szombathelyi Egyházmegye, a látogatóközpont létesítéséhez - amelyhez az apátsági épületek szolgálnak alapul, de egy új nagy kiállítótér is épülne - további több mint 1 milliárd forintra van szükség.

A megújult apátsági templomot a tervek szerint április 21-én, vasárnap áldja meg ünnepélyes keretek között Székely János megyéspüspök.

Címlapkép: Getty Images