Magyarország is hozzájárul a veszélyeztetett állatfajok kihalása elleni küzdelemhez

MTI 2018. november 13. 18:00
Palawan-szigeteki leopárdmacska született a debreceni állatkertben. A ritkaságnak számító állatot kedden sajtótájékoztatón mutatták be – írja az MTI.

Komoly előkészítő munkát követően a magyarországi állatkertek közül egyedüliként a debreceni vesz részt - alapító tagként - a Fülöp-szigetekről származó leopárdmacska európai fajmentő programjában mondta el Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A berlini, a plzeni, a prágai és a debreceni állatkert összefogásaként megvalósuló tenyészprogram célja, hogy idővel a Palawan-szigeteki leopárdmacskát visszatelepítsék eredeti élőhelyére. Ennek előfeltétele, hogy egy stabil, mintegy 50 egyedet számláló állományt érjenek el.

A debreceni állatkertben egy fiatal tenyészpár él, így a fajmentő programhoz a következő években még 8-10 utóddal szeretnének majd hozzájárulni.

Nagy Gergely Sándor ismertetése szerint a leopárdmacska a természetes élőhely szűkülése és az illegális kereskedelem miatt szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó vörös listáján és a Washingtoni egyezmény (CITES) függelékében is.

A nőstény 60-70 napos vemhességet követően ad életet utódjának, a kicsik súlya a születést követően mindössze 180-300 gramm, a felnőtt példányok pedig egy jól fejlett házimacska súlyát érik el. Tizenhárom-tizennégy hónapos korukra válnak ivaréretté, és tizenhárom-tizenöt évig élnek.

A Debrecenben született héthetes hím kölyök súlya jelenleg 80 dekagramm, neve egyelőre nincs, étvágya nagyon jó, szülei pedig féltő gondoskodással nevelik. A kölyköt jó idő esetén már a látogatók is megnézhetik az állatkert kisragadozó-házában.