Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket a magyar kultúra napján

MTI 2019. január 23. 16:00

Maderschpach Katalin biológus, Jarabekné Treplán Mariann közművelődési szakember és Koczka Ferenc karmester kapta idén a Szeged Kultúrájáért díjat, az elismeréseket kedden adták át a Tisza-parti városban.

Szeged erejét és nagyságát az adja, hogy sokszínű, szabad és európai kulturális központ, mondta Botka László polgármester a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen. Az önkormányzat egyetlen feladata biztosítani a feltételeket a kulturális intézmények működéséhez - hangsúlyozta a polgármester. A 2019-es költségvetésében az önkormányzat 6,5 milliárd forintot biztosít Szeged kultúrájára. Az intézmények költségvetése mellett 26 független kulturális szervezet kap támogatást több éves megállapodás alapján, valamint ötven alkotó munkáját is segítik. Idén egy-egy milliárd forintból fölújítják a Móra-múzeumot és a Belvárosi mozit, közölte a polgármester.

Maderschpach Katalin biológus 1969-től 1998-ig az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának biokémia intézetében dolgozott. 1994-ben bekapcsolódott a Szeghy Endre Pedagógus Női Kar munkájába, a társulat titkáraként, majd elnökeként több rendezvény, lemezfelvétel szervezése kötődik a nevéhez. Képzőművészként is aktív, műveit a többi közt 25 önálló kiállításon mutatta be.

Jarabekné Treplán Mariann közművelődési szakember korábban a Kecskési, jelenleg a Petőfi telepi művelődési házat vezeti igazgatóként. Bővítette a programkínálatot, megújította az intézményekben működő közösségek életét. Vezetői tevékenysége mellett a közművelődési szakmai közösségek munkájában is részt vesz.

Koczka Ferenc karmester 1984-től a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. Előbb korrepetitorként, majd karmesterként dolgozott, az elmúlt évtizedekben opera-, operett-előadásokat, zenés játékokat dirigált, karigazgatója és ügyvezető igazgatója is volt a kulturális intézménynek. Oktat az SZTE Zeneművészeti Karán, tanítványai több nemzetközi versenyen értek el sikereket.

Az ünnepségen Kölcsey-éremmel ismerték el Kecskés György kürtművész, Tóth György helytörténész, Gömöri Krisztián színművész, Tamás Ildikó néptáncpedagógus, Pappné Zánthó Rita nyugalmazott köztisztviselő, Móczárné Gila Gabriella közművelődési szakember, Németh Anikó, az egyetemi füvészkert igazgatója, Kosztolányi József matematikus, színész, Elisabeth Heumann - Zsótér Andor leszármazottja -, valamint a Gyékényből Szőtt Egyesület tevékenységét.