Szombathely tavasszal felébred téli álmából: 63 programmal vár minden érdeklődőt

MTI 2019. február 6. 19:00
Hatvanhat kiemelt program, közte számos koncert, kiállítások, táncbemutatók, gyermekeknek szóló művészeti fesztivál, középiskolás színjátszó csoportok számára rendezett regionális találkozó is színesíti Szombathely tavaszi kulturális programkínálatát, melynek részleteit kedden sajtótájékoztatón ismertették az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ munkatársai.

A kultúra a közösség számára összetartó erő, az identitás meghatározója, szavai szerint ezért támogatja az önkormányzat, hogy a város kulturális élete minél színesebb, minél tartalmasabb legyen, mindehhez szavai szerint a feltételeket igyekeznek megteremteni, mondta el köszöntőjében Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.

A programkínálatot évről-évre igyekeznek úgy összeállítani, hogy azok között minden korosztály találjon érdeklődésének megfelelőt, mondta el Parais István, az AGORA igazgatója.

Február 18-án Koncz Zsuzsa ad koncertet a Művelődési és Sportházban (MSH), február 22-én pedig a Savaria Szimfonikus Zenekar Puccini Bohémélet című operáját adja elő Madaras Gergely vezényletével, február 23-án pedig az Ismerős Arcok 20 éves jubileumi koncertjén vehet részt a közönség, ismertette a részleteket Prieger Szabolcs, az AGORA igazgató-helyettese.

Felsorolása szerint az MSH-ban még a tavasszal fellép majd például Bródy János, a Budapest Bár, a Quimby, az Ataru Taiko, a Coprive és a 100 Folk Celsius együttes is.

A programkínálatot színházi előadásokkal is színesítik, március 8-án a Pannon Várszínház társulata adja elő például a Csinibaba című zenés vígjátékot, április 4-én pedig szavai szerint igazán nemzetközi színvonalú produkciónak ígérkezik a Kiev City Ballet Rómeó és Júlia előadása, amit szintén az MSH színpadán láthatnak és hallhatnak az érdeklődők, nyilatkozta Prieger Szabolcs.

A programszervezésért felelős igazgató-helyettes elmondta, hogy április 11-én a költészet napján villámcsődületet terveznek az Ady téren, melynek részleteit nem árulta el.

Szintén tavaszi programkínálatot gazdagítja március 12-én Badár Sándor és Aranyosi Péter humoristák fellépésével a Dumaszínház estje, valamint március 23-án Nagy Jonathán bűvész showja is.

Február 16-án a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) színháztermében egészestés műsorral lép fel az Ungaresca Táncegyüttes, tánccal ünneplik majd Szombathely főterén április 28-án a tánc világnapját, valamint ismét megrendezik május 24-én a Quadille Táncfesztivált, amellyel az érettségizőket köszöntik középiskolás társaik.

Március 20-21-én gyermek művészeti fesztivált rendeznek, március 22-23-án pedig regionális középiskolai színházi találkozót is tartanak Szombathelyen, mondta el Kiss Andrea, szakági vezető.