Nyugdíjazott MIG figyel a pápai körforgalomban: a város új jelképet kapott + videó

HelloVidék 2019. április 3. 09:40
Az egyik legkülönlegesebb hazai közlekedési csomópont lett pápai körforgalom. Kedden adták át az emlékművet, amit három év után, közel 30 millió forintból a Celli úton építettek meg. A nem mindennapi körforgalom egyediségét az adja, hogy a magasban egy MIG-21-es vadászrepülőgép tornyosul majd az arra utazók felé. Minden jel arra mutat, ez lesz a város új jelképe.

Kezdetben gondot okozott, hogy miként fogják megteremteni a szükséges összeget, de azt sem tudták pontosan, hogy hol tudják kivitelezni a tervet, mivel egy vadászrepülő igen sok helyet követel. Pont ezért döntöttek úgy, hogy a Pápát Szombathellyel összekötő út és a 83-as főút találkozásánál lévő körforgalomra esik a választásuk - írja a kisalfold.hu.

A MIG-21-es impozáns látványt nyújt a magasban, erőt sugároz

– mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Azt már sokan tudják, hogy Pápa emblematikus városa a hazai katonai repüléstörténetnek. A körforgalom fölé emelt MIG-21-es 1971 és 1977 között Pápán szolgált. Amit még tudni lehet a gépről az az, hogy összesen 1764 órát repült, 2999 fel- és leszállást hajtottak végre vele.

Városunk védjegye a repülés. Ameddig vadászrepülők emelkedtek magasba, a pápai embereknek sokkal inkább büszkeséget jelentettek a gyakori hangrobbanások, mintsem bosszúságot. Remegtek az ablakkeretek a MIG-ektől, a többség mégis elismerően szólt a hazánkat védelmező pilótákról és gépekről. Az emlékmű várhatóan városunk új jelképe lesz

- hangsúlyozta Áldozó Tamás, Pápa polgármestere.

A honvédelmi miniszter kiemelte azt is beszédében, hogy a közelmúltban komoly lépések történtek a magyar légierő korszerűsítéséért. A tárca öt katonai csapatszállító repülőt és 36 helikoptert vásárolt, de napirenden van még három olyan katonai repülőgép beszerzése is, amelyek nehéztechnikai eszközök szállítására is alkalmasak.