Még 90 nap és elstartol Európa leghosszabb vitorlásversenye

MTI 2019. április 19. 17:00
90 nap múlva, július 18-án kezdődik a 51. Kékszalag, Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye.

Legalább 500-600 hajó nevezésére számítunk - mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az MVSZ keddi hírlevele szerint. Kiemelte, a tavalyi Kékszalag azért volt különleges, mert az 50. versenyt rendezték, idén pedig két évfordulót ünnepelnek.

Egyrészt az első Kékszalagra 85 évvel ezelőtt, 1934-ben került sor. Másrészt 2019-ben lett 90 éves a Magyar Vitorlás Szövetség - mondta a főtitkár. A 2018-as, jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjon több rekord született. Összesen 681 hajó adta le a nevezését és 545 csapat futott be a célba, erre korábban nem volt példa. A tavalyi versenyt több mint 12 órás idővel a svájci Safram nyerte, megelőzve a 13-szoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas kormányozta PreVitalt és a Józsa Márton vezette Opel Fifty-Fiftyt.

A Kékszalag időrekordját az Opel Fifty-Fifty tartja, ez a hajó 2014-ben 7 óra 13 perc alatt teljesítette a távot. A 2018-as Kékszalagon a leghosszabb ideig versenyző vitorlás, a Végrehajtó nevű hajó volt, amely 46 óra 43 perc alatt ért körbe.