Készítsd fel a biciklidet: közeleg az ország legnagyobb bringatúrája

HelloVidék 2019. május 3. 19:03
„Öt táv, kétkeréken, minden korosztálynak” – 2019-ben is ebben a szellemben rendezik meg az ország egyik legnagyobb kerékpáros fesztiválját, a McDonald's BringaMánia Tour de Balatont. A tókörüli bringatúra immár hagyományosan a balatoni bicikliszezon egyik első eseménye, melyen háromezer kerékpáros vesz részt. A sportos eseményt idén május 18-án, siófoki indulással rendezik.

Nem csak a nyár közepén érdemes a családdal leruccanni a Balaton partjára: tavasszal az aktív programoké a főszerep. 2019. május 18-án kerékpárosok ezrei nyüzsögnek majd a tó körül: ekkor rendezik ugyanis az idei McDonald's BringaMánia Tour de Balaton kerékpáros túrát. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű eseménye, háromezren pattannak majd bringára, hogy teljesítsék az öt táv egyikét, írja közleményében a McDonald’s.

A távok a kisgyermekes családoknak ideális 6 kilométeres Balaton XS túrától a teljes tavat megkerülő, 206 kilométer hosszú XL-es túráig terjednek, így mindenki megtalálhatja a számára ideális kihívást. A lényeg, hogy mindenki élvezze a közös tekerés élményét, ezért a szervezők különösen fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a Tour de Balaton nem verseny, hanem egy kellemes bringatúra.

A pontos útvonalakról a Tourdebalaton.hu-n, és az iOS-re és Androidra egyaránt letölthető Bringamánia applikációból lehet tájékozódni. Az app ráadásul túra közben is nagy segítség lehet a hangos navigációnak, és az offline is elérhető térképnek köszönhetően, ráadásul ismerőseinket, családtagjainkat is követni tudjuk rajta.

Nemes célt is támogat a kerékpáros esemény: még lehet csatlakozni jótékony nagykövetként az idén 25 éves Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványért tekerőkhöz. A jótékonysági akció – melynek részleteiről itt lehet tovább olvasni – célja a miskolci Ronald Ház megszépítése, ahol a kórház közvetlen közelében, térítésmentesen lakhatnak azok a családok, akiknek gyermeke otthonuktól távol, hosszan tartó kórházi kezelésben részesül.

Az Alapítvány saját sátorral is jelen lesz a rendezvényközpontban, ahol a látogatók játékos környezetben, a Házban dolgozó munkatársakkal beszélgetve ismerhetik meg a 25 éves Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkáját, a Ronald Házak mindennapi életét.

Az aktív életmód, a Balaton és a rendezvény együttes népszerűségét mutatja, hogy az idei túra az online regisztrálókkal megtelt, de a rendezvénynek otthont adó siófoki Újhelyi strandra a szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket.

Fotó: McDonald’s BringaMánia