Balatoni horgász-álom: átadták a sporthorgász centrum apartmanházait

MTI 2019. május 30. 12:01
Átadták a Balaton első sporthorgász centrumának 320 millió forintos beruházással elkészült apartmanházait a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt keszthelyi halásztelepén.

5 éve megszűnt a halászat a Balatonon, ezt követően döntöttek a horgászturizmust szolgáló bázis kialakításáról, emlékezett vissza Szári Zsolt vezérigazgató.

A fejlesztés első beruházása volt a házak felépítése az Agrárminisztérium 195 millió forintos támogatásából és közel 130 millió forint önerőből. Ősszel kezdődik a kikötő felújítása, majd az egykori jégvermet alakítják át akváriumházzá, mondta a vezérigazgató.

A halgazdálkodás szabályozása tette lehetővé, hogy az ország horgászvizeinek túlnyomó többsége horgászkezelésbe kerüljön. A félmilliós horgásztársadalom többsége minden évben horgászik a nagy természetes vizek valamelyikén, mondta el a létesítményt átadó Nagy István, agrárminiszter.

Legjelentősebb különleges rendeltetésű vizünk a 60 ezer hektár területű Balaton, amelynek hasznosítója az agrártárca szakmai felügyelete és tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

- tette hozzá az agrárminiszter.

A Balaton az utóbbi években kiemelt szerephez jutott a nívós horgászversenyeknek köszönhetően is, ezért is fontosak a horgászturisztikai fejlesztések.

Folyamatosan nő a horgászok száma a Balatonon, közölte Szári Zsolt. Ma már évente közel 80 ezer területi engedélyt értékesítenek, ebből 700 millió forint a bevételük. Horgászturisztikai szempontból a Balaton mára megtelt, nem terhelhető tovább.

2014-ben 285 ezer, 2019 május végén már 498 ezer állami jegyet vásároltak a horgászok, ami jól mutatja, hogy van létjogosultsága ennek a sportnak, szabadidős tevékenységnek, mondta Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke.

A keszthelyi horgászcentrumhoz hasonló sok "ékszerdobozt" szeretnének látni az országban, amelyek a jövőben hálózatba szerveződhetnének.

A keszthelyi Akvárium Apartmanházakban 16 darab négyszemélyes lakrészt alakítottak ki, amelyekhez szabadtéri főzési- és sütési lehetőség, valamint egy-egy felszerelt csónak is tartozik.

Fotó: MTI/Varga György