Elkezdődtek az októberi fesztiválok: mutatjuk, hova utazz!

HelloVidék/MTI 2019. október 1. 16:55
Októberben rengeteg program várja az érdeklődőket! A komolyzene kedvelőinek mindenképp érdemes ellátogatniuk Pécsre, ugyanis itt harmadszor rendezik meg a pécsi harmonika fesztivált. Szegeden őszi Kulturális Fesztivált rendeznek, melyen hat hét alatt hetvenöt helyszínen mintegy háromszáz programmal várják a vendégeket. Elkezdődött a MagdaFeszt Debrecenben, mely női sorsokat, női alkotókat mutat be október 1. és 5. között.

Pécs - Harmonika fesztivál

A hangszer kiválóságainak fellépése, térzene, kávéházi harmonikaszó és nagyzenekari koncert is színesíti a szeptember 30. és október 5. között zajló III. Pécsi Harmonika Fesztivált.

A hagyományápoló céllal útjára indított programsorozat a hangszer népszerűsítését szolgálja, emellett bemutatkozási, fellépési lehetőséget nyújt a megyében tanuló harmonikás növendékek számára. Az első fesztiválon magát a hangszert mutatták be harmonikaművészek fellépésével, a második alkalommal arról győződhettek meg az érdeklődők, milyen sok művészeti ágat - a többi között kórust, táncosokat, tánccsoportokat, énekeseket - kísérhet harmonikaszó. Az idei fesztivál célja pedig, írták, hogy bemutassa, a harmonikának helye van a zenekarokban és a komolyzenében is.

A Kéméndi Tamás harmonikaművész szakmai vezetésével létrejövő programsorozat hétfőn kezdődött el a pécsi belvárosban. Csütörtökön a város főterén térzenét hallhatnak az érdeklődők a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium fúvószenekarától; az együttes harmonikás növendékekkel egészül ki. A rendezvénysorozat legjelentősebb programját október 5-én, szombaton délután három órától tartják a pécsi Kodály Központ hangversenytermében. A gálakoncerten a Dunaújvárosi Harmonika Zenekar, az Alte Kameraden Blaskapelle harmonika és a fúvószenekar és a Pannon Filharmonikusok együttese is fellép - egyebek mellett Vivaldi és Piazzola műveivel - harmonika virtuózok közreműködésével. Mások mellett Demeniv Mihály és Nagy Torma Krisztina játszik a hangszeren, Meláth Andrea pedig énekelni fog.

A részletes programokról, a gálakoncerttel kapcsolatos jegyvásárlási lehetőségekről itt olvasható bővebb tájékoztatás.

Szeged - Őszi Kulturális Fesztivál

Hat hét alatt hetvenöt helyszínen mintegy háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját ma rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében.

A november 10-ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről évre úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsanak programlehetőséget. A jól megszokott műfaji sokszínűség idén sem marad el: az összművészeti fesztivál programjai között könnyű- és komolyzenei hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat és nyílt napot, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi és közéleti beszélgetéseket is találni.

A programsorozat különleges fényfestéssel és Fenyvesi Anna, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet vezetőjének fotókiállításával nyílik. A nyelvész kedvenc témája a bicikli.

Folytatódik a nagy sikerű Vers délben programsorozat, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a Rektori Épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Juditot, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség, a következő délben az SZTE Konfuciusz Intézet munkatársai és barátaik mondanak verseket magyarul és kínaiul.

A színház és az irodalom iránt érdeklődők Bereményi Gézával, Udvaros Dorottyával és Grecsó Krisztiánnal is találkozhatnak. Koncerttel várja a közönséget például Herczku Ági és a Banda, Tandi Flora és Olasz Flóra, a Zűrös Banda, a Cimbaliband és Danics Dóra, a Fool Moon és Szirtes Edina Mókus. A képzőművészet iránt érdeklődőket mások mellett Bakacsi Lajos festőművész és Gyeviki János szegedi fotóművész kiállításai várják.

Debrecen - MagdaFeszt

Női sorsokat, női alkotókat mutat be a Szabó Magda írónő előtt tisztelgő harmadik MagdaFeszt, amelyet október 1. és 5. között rendeznek meg Debrecenben. Az idei programsorozatban a zene-, a képző-, a tánc- és a filmművészet is hangsúlyos szerepet kap, mondta el Vajland Judit, a Csokonai Színház sajtóreferense.

A második napon a Libri Csoport szerzőinek, Péterfy-Novák Évának, Szentesi Évának, Hidas Juditnak és Szécsi Noéminek a kerekasztal-beszélgetésére várják a közönséget. A szerzők a többi között arra a kérdésre keresik majd a választ, hogy jelent-e hátrányt, megkülönböztetést a könyvpiaci megmérettetésben, ha valaki nő.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Csokonai Színház korábbi művészének, Mészáros Tibornak a rendezésében mutatja be egy tiltott kapcsolat szenvedélyét, meghitt pillanatait. A Karmester szeretője című monodráma főszerepében Kacsur Andreát láthatják a nézők, közölte Vajland Judit. A második nap zárásaként A FÜGE Produkció és a Titkos Társulat Csáó - Stefanovics Angéla körberajzolja magát című produkcióját mutatják be.

A fesztivál harmadik napja az Y Csoport Szökőár című tantermi színházi nevelési előadásával indul, majd a női rendezők női sorsokat bemutató érzékeny filmjeinek vetítésével és beszélgetéssel folytatódik. Az Apolló moziban Enyedi Ildikó Testről és lélekről, Szilágyi Zsófia Egy nap és Mészáros Márta Aurora Borealis című filmjeit vetítik majd. Az alkotásokról Váró Kata Anna filmesztéta beszélget a résztvevőkkel. A KL Színház előadásában mutatják be az Alaine - Ideje a meghalásnak című darabot. A Ladányi Andrea koreografálta produkció Polcz Alaine szövegeit használva a táncművészet és a bábos műfaj határán mozog. Főszereplője egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Este a színház nagyszínpadán Tompos Kátya Holdjárat című második szólóalbumával lép fel.

Alkotás, flow-élmények, örömforrás az életben címmel tart interaktív foglalkozást Paizs Dóra tréner, coach október 4-én. Szintén a negyedik napon láthatja a közönség a fesztivál egyik kiemelt programjaként Frederico García Lorca drámáját, a Yermát, amelyet a Csokonai Színház művészei visznek színpadra.

A fesztivál zárónapján a Szabó Magda Emlékház ad otthont Mészáros Ibolya Ókút című monodrámájának. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban a Családi okok miatt című kiállításon Don Tamás kurátor tart tárlatvezetést. Debrecen és a nők címmel Erdei Nóra tematikus sétán kalauzolja az érdeklődőket a Szabó Magda-életmű debreceni emlékhelyeit bemutatva, ismertette Vajland Judit.