Itt a lista: ezek a fürdők nem nyitnak ki a hosszú hétvége első napján

HelloVidék 2019. október 28. 16:35
Néhány fürdő zárva lesz november 1-jén, de többnapos karbantartási szünetre is akad példa. Érdemes tájékozódni indulás előtt, nehogy zárva legyen az a fürdő, amit kinéztünk magunknak – írja a termalonline.hu.

Ahogyan azt a portál megírta, pénteken, azaz november 1-jén több fürdő lesz zárva, mint október 23-án szerdán. A termálfürdők döntő többsége azonban a hosszú hétvégén is várja a vendégeket, tehát nem az lesz a jellemző, hogy a legtöbb strand kapui zárva lesznek. A hosszú hétvégék mindig kiemelt időszakok a fürdők számára, számos egység programokkal is készül a pirosbetűs napokra.

Nem árt tudni, hogy a külön hétvégi jegyárral is rendelkező fürdők általában a hétköznapra eső munkaszüneti napokon is a hétvégi jegyárakat és nyitvatartási időt alkalmazzák. Az is előfordulhat, hogy az őszi szünet idején drágább jegyárak érvényesek egyes fürdőkben, mivel ezek kiemelt időszaknak számítanak.

Itt a lista, mely fürdők lesznek zárva november 1-jén:

  • Budapesti Veli bej fürdő
  • Bükkszéki fürdő
  • Egri termálfürdő
  • Marcali Fürdő
  • Mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdő
  • Nagyatádi Gyógyfürdő

A portál hozzátette, hogy a Marcali Fürdőben a héten karbantartás zajlik, ezáltal nem csak pénteken, hanem október 28. és november 1. között végig zárva lesz a strand. Bár a nyíregyházi Júlia Fürdő november 1-jén már pont nyitva lesz, előtte karbantartási munkálatokat végeznek a héten, amelyek egészen csütörtökig tartanak.