Így hatott a koronavírus a gyerekekre: hanyagolták kedvenc időtöltésüket a járvány alatt

HelloVidék 2020. június 9. 17:03
A koronavírus-veszély miatt világszerte bevezetett korlátozásokat követően nem csak a felnőttek, de a gyerekek online viselkedése is megváltozott. Egy új Kaspersky-tanulmány szerint a gyerekek az elmúlt hónapokban kevesebb figyelmet fordítottak a számítógépes játékokra, főként a világjárvány kezdete előtti időszakhoz képest.

Az egész világra kiterjedő COVID-19 koronavírus-járvány következtében a gyerekeknek otthonról kellett folytatni a tanulmányaikat digitális úton. Sok szülő is otthonról dolgozott, és több időt töltött a családjával a kijárási korlátozások alatt. Bár a szinte folyamatos össze- és bezártság nyilvánvalóan kihívást jelenthetett mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, fontos, hogy a szülők mindig tudják, mivel foglalkoznak a gyerekek, és ezt a mostani időszakot lehetőségként használják fel a családon belüli kapcsolatok szorosabbra fűzésére.

Szerencsére azonban legalább egy tevékenység miatt kevésbé kell aggódniuk. A Kaspersky legújabb jelentése szerint – amely a Kaspersky Safe Kids szoftvert Windows és macOS platformon használóktól a Kaspersky Security Network (KSN)1 által gyűjtött anonim adatok alapján készült – a gyerekek a kijárási korlátozások alatt kisebb érdeklődést mutattak a személyi számítógépeken játszható játékok iránt. 2020. március és 2020. május között az ezen kategória iránti érdeklődés egyenletesen csökkent az év első két hónapjához viszonyítva.

Ez a csökkenés csak a Windows esetében mérvadó, mivel a gyerekek még most is sokkal nagyobb valószínűséggel játszanak számítógépes játékokat Windowsos számítógépeken, mint Mac gépeken. Ennek valószínűleg az lehet az egyik oka, hogy a számítógépes játékok zömét kifejezetten a Windowshoz fejlesztik: a népszerű online játékáruházakban, mint például a Steamen sokkal kevesebb játék kapható macOS-hoz.

A személyi számítógépen játszható játékok iránti érdeklődés csökkenése azzal magyarázható, hogy a gépeket most többet kellett más tevékenységekhez használni. Például az oktatásban is könnyebb személyi számítógépről részt venni, mint mobil eszközről. Láthatjuk, hogy bár a gyerekek az idejük nagy részét otthon töltik, bölcsen használják a számítógépeket, és nem érzik szükségét annak, hogy belevessék magukat a videójátékokba

– mondta Anna Larkina, a Kaspersky webtartalom-elemzője.

Hogy a gyerekeket pozitív játékélmények érjék a világjárvány idején, a cég a következőket javasolja:

  • Bátorítsuk őket arra, hogy mondják el, ha játék közben olyat tapasztalnak, ami miatt kényelmetlenül érzik magukat, vagy ami zavarja őket. Nem minden negatív érzelem hordoz negatív tartalmat, a negatív érzelmeknek is lehet pozitív végkifejletük. Ha például a gyereknek nem sikerül valami, de kitartóan tovább próbálkozik, akkor fejlődik a türelme.
  • Ha észrevesszük, hogy a gyerek sokkal kevesebbet játszik számítógépes játékokkal az önkéntes karantén alatt, próbáljuk meg kideríteni az okát. Beszéljünk vele, próbáljuk megérteni, hogyan éli meg a jelenlegi helyzetet, és hogy milyen nehézségekkel szembesül. Érdemes például ellenőrizni, hogy nincs-e túlterhelve iskolai feladatokkal.
  • Ha időt szakítunk arra, hogy a gyerekkel együtt játsszunk számítógépes játékokat, azzal erősíthetjük a kettőnk kapcsolatát, és tisztább képet kaphatunk arról, hogy mivel tölti gyermekünk a szabadidejét. ·
  • Telepítsük fel a Kaspersky Safe Kids szoftvert, amelynek segítségével ellenőrizhetjük és láthatjuk a gyerek online tevékenységeit és kereséseit a különféle eszközökön anélkül, hogy betolakodnánk a személyes terébe. A megoldás ahhoz is hasznos tanácsokat nyújt, hogy miként segíthetjük elő a gyerekek biztonságos online viselkedésé

Címlapkép: Getty Images