Tömegek érkezhetnek a balatoni strandra: óriási attrakcióval készülnek a nyárra

HelloVidék 2020. június 26. 09:12
Átadták a felújított balatoni strand csúszdáit. Január közepén nyújtött be pályázatot a balatonfűzfői önkormányzat a Balatoni vízicsúszdák fejlesztése című pályázatra, majd a munkák már áprilisban elkezdődtek - írja a Veol.

A portál szerint átadták a felújított balatoni strand csúszdáit, amelyhez a forrást a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közösen meghirdetett nyertes pályázatból biztosították.

Január közepén nyújtött be pályázatot a balatonfűzfői önkormányzat a Balatoni vízicsúszdák fejlesztése című pályázatra, majd a munkák már áprilisban elkezdődtek.

A felújítás során többek között kicserélték a csúszdapályákat, a vízben lévő két tartópillért, újrafestették a pályatartó szerkezetet és a csúszda lépcsőházat, valamint napvédő tetőt helyeztek az indító állványra, hogy a kezelőszemélyzetnek árnyékot biztosítson. A csobbanó vízfelület köré új úszóstég került két fürdőlétrával és két billenőhíddal. A fejlesztéshez gépészeti beruházások is kapcsolódtak.

Az ünnepélyes átadáson Szanyi Szilvia polgármester megköszönte a kormány és Kontrát Károly országgyűlési képviselő segítségét, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatását. Magyar Márton, a Magyar Turisztikai Ügynökség projektfejlesztési igazgatóságának vezetője elmodta, hogy munkatársaik 2019 végén járták végig a balatoni csúszdákat, majd ezt követően hozták létre a felújításukat szolgáló pályázatot 700 millió forintos pályázati kerettel. A felhívásra hat pályázat érkezett, ezek közül az egyik a fűzfői.

Sokkal biztonságosabb, attraktívabb, a strandolók igényeit megfelelően kiszolgáló turisztikai termék született

– fogalmazott.

Kontrát Károly hozzáfűzte, hogy idén arra biztatjuk a honfitársainkat, hogy inkább itthon nyaraljanak, és ehhez a Balaton kiváló terepet nyújt. A városvezetés bízik benne, hogy ezzel a fejlesztéssel az eddiginél színvonalasabb szolgáltatást nyújthatnak a látogatóiknak, aminek révén a strand látogatottsága tovább emelkedhet.

Címlapkép: Getty Images