Házasodna a gazda: kiderült, ki maradt együtt a választottjával, és kinél ért véget a szerelem

HelloVidék 2020. november 9. 16:07
A Házasodna a gazda végén három pár alakult, Peti Anettet, Betti Csanádot, Roland pedig Nikit választotta. De együtt is maradtak vajon a műsor után?

Nemrég ért véget a Házasodna a gazda című műsor, amiben négy gazda és egy gazdasszony: Betti, Szabolcs, Peti, Roland és Pisti próbált rátalálni a szerelemre. A műsor végén három pár alakult, Peti Anettet, Betti Csanádot, Roland pedig Nikit választotta. Pisti gazda idő előtt kiszállt a műsorból, míg Szabolcs a választottjával, Edinával együtt úgy döntött, lezárják az ismerkedést. Úgy tudni, hosszú távon csak egy párosnak vált be a dolog.

Mint kiderült, Roland hagyományos módon "elkérte" a szüleitől Nikit a műsor végi külföldi nyaralásra, akik nagyon örültek ennek a gesztusnak. A férfinek már van két gyermeke, akik jól fogadták Nikit, jól sikerült az első találkozás is.

Peti gazda sajnos nem maradt együtt Anettel, azt mondta, az élet hozta így. Ő maga nem érzett átütő érzelmeket kettejük között, a lányt pedig visszaszólította a munka Londonba. Emellett úgy tudni, Betti gazdasszony és Csanád sem maradtak végül együtt.

Címlapkép: Getty Images