Gigantikus halszörnyet fogott a halász: mutatjuk, hol akadt a horogra a karácsonyi fogás

HelloVidék 2020. december 29. 09:01
Körülbelül 120-125 centis, közel 13 kilós csukaóriást fogott karácsony másnapján a Hármas-Körös gyomai szakaszán a békési Pálfi Zoltán. A gigahal méretének megfelelően hatalmasat küzdött, csak negyedórás kőkemény fárasztást követően emelték be a csónakba - írja a beol.hu.

Minden karácsonykor hagyománynak számít, hogy kimegyek horgászni, nem történt ez másként idén sem, amikor Kun Attila horgásztársammal közösen vágtunk neki az útnak

- árulta el a lapnak a korábban is már számos szép fogással kirukkoló horgász.

A kalandról elsőként a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) Facebook oldala számolt be, amelynek Pálfi Zoltán a következőképpen idézte fel a történteket:

Életem legnagyobb, 12,89 kilogrammos csukáját karácsony másnapján, enyhe észak-nyugati szeles, napos időben, part menti törésen, akadó közelében sikerült megakasztanom. A hatalmas ragadozó rettentő kemény rávágással kapta el a nagyméretű gumihalat és azonnal érezni lehetett, hogy iszonyú nagy hallal van dolgom. Rendkívül kitartóan, csukakirályhoz méltóan védekezett és megijedtem, amikor a szákban megláttam, milyen óriási. Hosszát nem mértük, de a közel 13 kilogrammos súlyhoz nem is kell semmit hozzátenni. Alighanem ez életem hala. Aznap egyébként fogtam még egy szűk 4 kilogrammos példányt – ami inkább süllőként védekezett –, illetve akasztottam egy szintén hasonlóan harcoló nagyobbat, ami valószínűleg 5 kiló fölött lehetett. Cimborámnak pedig a csaliját vitte el egy jókora predátor. Számunkra tehát ez mindenképpen egy csukás nap volt. A fogás december 26-án, 11 óra 36 perckor történt a Hármas-Körös már említett gyomai szakaszán. A szabályok sem teszik lehetővé, hogy a halat hazavigyük, de ha az előírások megengedték volna, akkor is visszaengedtem volna a folyóba a csukát. Egy ekkora példánynak a vízben a helye, nem lehet másként

- hangsúlyozta a sportember, aki egyébként is szinte kivétel nélkül visszadobja a halakat a vízbe.

Címlapkép: Getty Images