Új strand épül a Balatonon: ezek a népszerű üdülőváros tervei

HelloVidék 2020. december 30. 13:02
Az eddig magántulajdonban lévő, korábban erdészeti üdülő területén a tervek szerint strandot alakítanak ki. Ezzel egy újabb jelentős partszakasz került az önkormányzat tulajdonába.

Balatonfüred önkormányzata megvásárolta az Esterházy strand melletti nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlant. Az eddig magántulajdonban lévő, korábban erdészeti üdülő területén a tervek szerint strandot alakítanak ki, számoltak be a város honlapján. Ezzel egy újabb jelentős partszakasz került az önkormányzat tulajdonába.

A város élt az elővásárlási jogával és 820 millió forintért megvásárolta a telket. Százmillió forintot saját forrásból, a fennmaradó 720 milliót pedig hosszú távú fejlesztési hitelből fizeti ki az önkormányzat.

A most megvásárolt ingatlan melletti területen, uniós pályázati forrásból parkosít a város. A Balatonfüredi Horgászegyesület tulajdonában álló 5100 négyzetméteres ingatlant valamint az állami tulajdonban lévő, a Szívkórház vagyonkezelésében álló, Brázay strandként ismert, mintegy 6100 négyzetméteres területet összenyitja az önkormányzat. A telekalakítással és az újonnan megvásárolt területtel a két városi strand között egy jelentős partszakasz válik bárki számára nyitottá, írják.

Címlapkép: Getty Images