Eldőlt: nagyszombaton indul a 175. balatoni hajózási szezon

HelloVidék 2021. március 31. 09:30
Korábban csak tervezni merték, de már eldőlt; nagyszombaton beindul a 175. balatoni hajózási szezon – közölte Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója a hirbalaton.hu megkeresésére.

Ahogy a portál írja, korábbi nyilatkozata szerint a vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad, de elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával.

Ugyan a Bahart honlapján még nincs fent az új hajózási menetrend, de annyi tudható, a szokásos tavaszi menetrend szerint Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalakon közlekednek majd a személyhajók, és ugyan ezen települések kikötőiből, valamint Keszthelyről indulnak majd sétahajók április 3-ától, szombattól

- közölte a lap, majd hozzátették, várhatóan, miként a tavalyi induláskor, be kell tartani a pandémia miatt bevezetett szigorú előírásokat a hajókon is, amelyek csak korlátozott számban szállíthatnak majd utasokat.

Mint írják, Veigl Gábor korábban azt nyilatkozta, a hajóflotta felkészítése megtörténik az induláshoz és a vírushelyzettel kapcsolatos kormányzati intézkedések alapján a cég kikötő-lánca is nyit a megszokott időben, április elején.

A portál szerint a hajózási szezonnyitó ünnep megtartásáról sem mondtak le, amennyiben a vírushelyzet alakulása megengedi, pünkösdkor pótolják a jubileumi, 175. szezonkezdő eseményt.

Címlapkép: Getty Images