Bébibumm a Debreceni Állatkertben: amazóniai tejbékák születtek

HelloVidék 2021. április 17. 17:02
Az újévkor bemutatott szaporulat után a Debreceni Állatkert most ismét örömhírről számolhat be az amazóniai tejbékák háza tájáról, ugyanis nemrég összesen mintegy 200 petéből kelt ki náluk utód – ez a szép szám kifejezetten jellemző a fajra, mivel a nőstények egy-egy alkalommal akár 2000 petét is lerakhatnak.

Az alig körömnyi méretű apróságok 1-1,5 hónap alatt alakultak át, és jelenleg a Pálmaház kulisszái mögött cseperednek tovább. Termetüknél fogva egyelőre kizárólag muslicát fogyasztanak, amint azonban elérik a kívánt méretet, egy részük más állatkertekbe kerül, a többiek pedig csatlakoznak szüleikhez terráriumukban, ahol a látogatók is megtekinthetik majd őket az újranyitást követően.

Az amazóniai tejbéka (Trachycephalus resinifictrix) az Amazonas-medence esőerdőiben őshonos, viszonylag nagytermetű (6-10 cm hosszú) levelibékafaj. Nevét a mérgező, tejszerű váladékról kapta, amelyet stressz hatására bocsát ki bőrén keresztül. Étrendjének nagy részét rovarok, pókok és más kisebb ízeltlábúak teszik ki, amelyekre éjszaka vadászik. Bőrének alapszíne halvány kékesszürke, amelyet fekete vagy barna sávok tarkítanak, pupillája körül pedig jellegzetes, célkeresztre hasonlító minta figyelhető meg – e tetszetős külseje és könnyű tartása miatt a hobbiállattartók körében is kedvelt. Az erdőirtások okozta élőhely-csökkenés miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

(Kiemelt kép: Debreceni Állatkert)