Kiszabadulnának a magyarok: rengetegen foglaltak, megtelhetnek a szállodák pünkösdre

Világgazdaság 2021. május 7. 10:06
Egyenesen megrohamozták a wellness-szállodákat azok, akik pünkösdre szerettek volna szállást foglalni. A legtöbb kikapcsolódni vágyónak a védettségi igazolvány mellett a SZÉP-kártyákon megmaradt hatalmas összeg is nagy mozgásteret adnak.

A Széchenyi-pihenőkártya év végéig átjárhatóvá tett zsebeiből számottevő többletforráshoz juthat idén a magyar szállodaipar. Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, az új forrás bőségét jól érzékelteti, hogy az OTP esetében a három zsebben – a szálláshelyi, a szabadidős és az éttermi alszámlán – lévő 160 milliárd forint majdnem hétszerese annak a 24 milliárdos éves forgalomnak, amelyet tavaly a pihenőkártyával fizető vendégek a szállodákban költöttek el.

Vélhetően azoknak a többsége, akik utazni akarnak a nyáron, és részt venni különböző kulturális és szabadidős programokon, már megkapta az oltást, vagy ezután veszi fel, annak tudatában, hogy a kormány egyértelművé tette: augusztusig szükség lesz a védettségi igazolványra a pluszszolgáltatások igénybevételéhez

- írta meg a lap.

A négymillió beoltott elérésénél, május elsejétől lehetővé vált szállodanyitás terve azt jelenti, hogy már nemcsak az üzleti utazók, hanem a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak is megszállhatnak a kereskedelmi szálláshelyeken. Ehhez bejelentkezéskor kötelező a védettségi igazolvány és a személyazonosító okmányok bemutatása. A felelősség az ezek ellenőrzésére kötelezett szállodára hárul

- magyarázta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Az első oltáskor kapott papírlapot nem fogadhatják el, vagyis aki utazást tervez, érdemes az első oltás időpontjától legalább 10-14 nappal későbbre foglalni, hogy ténylegesen kézhez vehesse a plasztikkártyát, amely a belépőt jelenti a szálláshelyekre, és számos egyéb helyre, például fürdőkbe, múzeumokba, színházakba is.

- tette hozzá.

Ahogy a portál írja, a jogszabály szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezők a szállodán belül is szabadon, maszk viselése nélkül közlekedhetnek. Viszont több szálloda is általánossá tette a maszkviselési kötelezettséget, ugyanis lehetetlen ellenőrizni a különböző státuszú vendégeket a közös területeken aszerint, hogy kinek kellene és kinek nem kellene maszkot viselni, ami viszont a szálláshely kötelezettsége lenne.

A cikk itt folytatódik tovább.

Címlapkép: Getty Images