Nem fogod elhinni: ismét tündéri cukiságok születtek a vidéki állatkertben

HelloVidék 2021. június 3. 20:00
A kék pávacsapatban is bébibumm volt Debrecenben: négy tojásból kelt ki fióka május 7-én mintegy 28 nap kelést követően. Az egyelőre ismeretlen nemű apróságokat anyjuk neveli a kulisszák mögött, nyár végén léphetnek a látogatók elé. A húsáért való illegális vadászata folyamatos problémát jelent, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. A Debreceni Állatkertben a kék pávák mellett azok természetes színmutációjával, a fehér pávával is találkozhatnak a látogatók.

Az idei tavasz a cívisvárosi intézmény kék pávacsapatában is eseménydúsan telt, miután nem kevesebb, mint négy tojásból kelt ki fióka május 7-én mintegy 28 nap kelést követően. Az egyelőre ismeretlen nemű apróságokat anyjuk neveli a kulisszák mögött, de szépen cseperednek, így a remények szerint a nyár végére már a látogatók előtt is bemutatkozhatnak.

Különleges szépsége és a farokfedő tollain található mintázatok, az úgynevezett pávaszemek miatt a hindu vallásban szent állatként tisztelik, emellett csaknem fél évszázada India egyik nemzeti jelképe. Európába Nagy Sándor hódításai nyomán került, mára pedig világszerte elterjedt díszmadár és háziállat.

Bár eredeti élőhelyén a törvény és a helyi kultúrában betöltött szerepe egyaránt védi, állománya pedig egyelőre népes, a húsáért való illegális vadászata folyamatos problémát jelent, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. A Debreceni Állatkertben a kék pávák mellett azok természetes színmutációjával, a fehér pávával is találkozhatnak a látogatók.

Címlapkép, fotó: Debreceni Állatkert