Nincs hiány kuriózumban: újabb ritkaságok érkeztek a vidéki állatkertbe

HelloVidék 2021. június 15. 19:00
Most először látható a Debreceni Állatkertben a Madagaszkár szigetén endemikus kék bambusz-nappaligekkó, hazánkban igazi állatkerti kuriózumnak számít, mivel a lengyelországi Lodzból származó, egyelőre a kulisszák mögött nevelkedő két fiatal egyed érkezéséig egyik intézményben sem tartották itthon.

A Debreceni Állatkert gyűjteménye folyamatosan új lakókkal, köztük számos, korábban sohasem tartott fajjal gyarapodik. Ez különösen igaz az egzotikus flórát és faunát bemutató Pálmaházra, amely több színpompás nyílméregbéka-faj, az álcázásban jeleskedő óriás vándorló levelek, tekintélyt parancsoló császárskorpiók és súlyosan veszélyeztetett afrikai sügérek érkezése után nemrég további különlegességekkel bővült.

Most először található meg Debrecenben a Madagaszkár szigetén endemikus kék bambusz-nappaligekkó (Phelsuma klemmeri), amelynek érdekessége, hogy csak olyan erdőkben fordul elő, ahol bambusz is nő, mivel jellemzően annak szárában keres menedéket és tojásrakó helyet. Kisméretű, mindössze két különálló erdőséget lefedő elterjedése, valamint az élőhelyét fenyegető emberi tevékenység miatt veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

Jó hír azok számára, akik szeretik, ha egy állat megtalálása már önmagában játékos feladványt jelent, hogy néhány év után ismét találkozhatnak kéregutánzó sáskákkal (Eurycantha calcarata) pálmaházi látogatásuk során. Mint arra nevéből következtethetünk, ez az ausztrálázsiai szigetvilágban őshonos botsáskafaj a halványzöldtől a sötétbarnáig terjedő színezetével és különleges mintázatával megszólalásig hasonlít a fák kérgére.

Fotó: botsáska

Az új jövevények közé tartozik két leopárdgekkó (Eublepharis macularius) is, akik a Varsói Állatkertből érkeztek a Pálmaházban élő társaikhoz. A Közép-Ázsia sziklás-félsivatagos vidékein őshonos faj könnyű tartásának és látványos párducmintázatának köszönhetően kedvelt hobbiállat, tenyésztése nyomán pedig mára számtalan színváltozata alakult ki.

Címlapkép és fotók: Nagyerdei Kultúrpark