Brutális rekord: kapitális, 80 kilós harcsát fogtak ki Nagyrédén

HelloVidék 2021. június 16. 16:07
Kedden megdőlt a Nagyrédei Horgásztó tórekordja, ugyanis egy 80 kilós harcsát fogott egy horgász szakítós módszerrel. A horgászról azt lehet tudni, hogy kifejezetten kapitális harcsákra készült, és azért ment vissza Nagyrédére, mert korábbról jó tapasztalatai voltak.

A brutális fogásról a Pecaverzum számolt be, mint írják a kapitális jószág a magyar-portugál Eb-meccs előtt érkezett.

A 18 órakor kezdődő magyar-portugálra készültünk, elmentem zuhanyozni, a távolsági kapásjelző persze nálam volt. Fél hat után néhány perccel érkezett az erős, húzós kapás. Beszakítás után folyamatosan vitte, és egyből éreztem, hogy ez sokkal nagyobb lesz, mint az előzőek. Bementünk rá csónakkal – úgy, mint a az összes többire –, és onnan történt a fárasztás, ami húsz percig tartott, azt követően sikerül csónakba emelni

- mondta a portálnak a sikeres horgász, Varga Ambrus.

Címlapkép: Getty Images