Elképesztő küzdelem a brutális halszörnnyel: fotón és videón a gigahal

HelloVidék 2021. július 3. 20:00
Elemi erővel jött a kapás, kevésen múlt, hogy nem vitte el a botot is az a harcsa, amit Újvári Bence terelt partra a Palotási-víztározónál. A kapitális példány 220 centiméter hosszú volt, a súlya pedig nyolcvan kiló körül lehetett.

Laci barátom jóvoltából hat-nyolc éve járunk Palotásra horgászni. Általában két-háromnapos pecákra szoktunk menni, kezdte a történetet Újvári Bence, a Black Cat Team tagja, amiről a pecaverzum.hu számolt be.

Mivel én csak harcsára horgászom, ezért eddig a klasszikus, élőhalas módszereket erőltettem itt is. Mivel ez javarészt bojlis tó, innen jött az ötlet, hogy próbáljuk ki mi is a pelletes etetést. Nadály csalit tettem a horogra, és kikönnyítettem egy pop uppal. Ez hozta meg a sikert

– árulta el Bence.

Elképesztő kapást csinált a harcsa, olyan elemi erővel jött, hogy csodával határos, hogy nem rántotta ki a tartóból a botot a hal. Bence körülbelül kétszáz méteren horgászott ekkor, és féltávig könnyen úszott a harcsa, de ott valószínűleg megérezte, hogy valami nem stimmel.

Ekkor voltak elég durva kirohanásai. Nemcsak a kapás erejéből, hanem ebből is lehetett már sejteni, hogy kapitális méretű hallal van dolgom. De gyorsan megadta magát, 10-12 perc elteltével kint is volt

- mesélte el a hobbihorgász.

A hossza pontosan 220 centiméter volt. A súlyát ugyan nem mérték le, mert a hőségben minél kíméletesebben akartak bánni vele, de 80 kiló fölé becsülték. A visszaengedésről is készült egy videó, ahol láthatjuk, hogyan búcsúzott el Bence a gyönyörű zsákmánytól.

Címlapkép: Getty Images