Újra korlátozások nélkül látogatható a vidéki állatkert: rengeteg a kuriózum

HelloVidék 2021. július 4. 10:30
Az ország első vidéki állatkertje és egyetlen vidámparkja – a többi szabadidős létesítményhez hasonlóan – majdnem féléves zárvatartást követően idén május elsején csak kényszerű korlátozások mellett nyithatott újra; a hétvégétől azonban azzal a régóta várt örömhírrel szolgálhat a nagyközönségnek, hogy a 365/2021. (VI. 30.) kormányrendelet értelmében július 3-tól nem szükséges védettségi igazolvány a látogatásához, így ismét korlátozások nélkül fogadhatja vendégeit. Számos látványosság mellett egész napos látnivalót kínál a marabu- és oroszlánetetéssel kibővült Állatok akcióban program, a még különlegesebb kalandokra vágyókat pedig pénteken exkluzív állatkerti Esti séta, valamint minden hónapban korlátlan élményeket biztosító Karszalagos Hétvége és Este várja.

Mint arról az elmúlt időszakban számos alkalommal hírt adtunk, a Parkban a zárvatartás alatt és az elmúlt két hónapban sem állt meg az élet. Bébibumm volt többek között a Bennett-kenguruknál, a jávorantilopoknál, a parlagi szamaraknál, a kék páváknál és hosszú évek után ismét az emuknál; a pápaszemespingvin-kolónia idei növendéke, Manfréd pedig minden nap várja, hogy a látogatók elkísérjék egészségügyi sétájára. Zahara, az első debreceni zsiráflány nemrég hagyta el a cumisüveget, és a Zsiráfok Világnapján ünnepelte első születésnapját az ország egyetlen recészsiráf-családjának körében – azok, akik legutóbb tavaly találkoztak vele, bizonyára rácsodálkoznak majd arra, milyen nagyot nőtt.

A dél-amerikai szekció nagy marákkal és egy nandukakassal gyarapodott, a szabadon bejárható Afrika-röpde pedig egy fiatal marabupárral egészült ki, de a récés tó is nemcsak megszépülve, hanem régóta nem látott fajgazdagsággal fogadja a látogatókat. Megannyi felfedeznivalóval vár az egzotikus Pálmaház és Trópusi ház, ahol új-kaledóniai vitorlásgekkókkal, Henkel-laposfarkúgekkókkal, óriás vándorló levelekkel és kéregutánzó sáskákkal is találkozhatunk, valamint új afrikai éjszakai társasbemutatójukban csodálhatjuk meg a szenegáli fülesmakikat és egyiptomi gyümölcsevő denevéreket. Hazánkban csak itt látható a ritka, sörény nélküli szudán zebra, amelynek európai fajmegőrzési programjához az intézmény alapító tagként csatlakozott Kevin nevű stramm csődörének fogadásával.

Egész napos látnivalót kínál a marabu- és oroszlánetetéssel kibővült Állatok akcióban program, a még különlegesebb kalandokra vágyókat pedig pénteken exkluzív állatkerti Esti séta, valamint minden hónapban korlátlan élményeket biztosító Karszalagos Hétvége és Este várja.

Az intézmény elkötelezett az innovatív és környezettudatos kényelmi szolgáltatások mellett, így újdonság, hogy immár nemcsak állatkerti és vidámparki belépőt, hanem éves állatkerti bérletet is válthatunk hozzájuk online, mindössze néhány kattintással. Ezúton is köszönik látogatóközönségüknek mindazt a türelmet, segítséget és támogatást, amelyet az elmúlt nehéz időszakban kaptak, és szeretettel várnak végre mindenkit a Nagyerdő szívében.

Címlapkép: Getty Images