Ilyen halat még mi sem láttunk: a horgászt is megdöbbentette a rendkívüli fogás

HelloVidék 2021. augusztus 3. 16:02
Ritka fogással gazdagította horgászélményeit Kruchió János Derekegyházán. A horgász pontyozni indult, de valami egészen más akadt a horgára: életében először most tartott pettyes harcsát a kezében.

Kruchió János most járt másodszor Derekegyházán, egy baráttal mentek pontyozni. Mintegy 130 méterre vitték be a fűzött keménykukorica csalit, és egyszer csak azt vitte el a hal. Amikor elkezdte fárasztani, azt gondolta, hogy egy kisebb méretű ponty van a horgon, de amikor először megpillantotta, akkor már tudta, hogy egészen más zsákmánnyal van dolga, írja a Pecaverzum.

János először azt gondolta, hogy egy kis szürke harcsát sikerült kifognia, de ennek a halnak a beazonosítása feladta neki a leckét, a tógazda segített a kérdés tisztázásában.

Hirtelen nem is tudtuk eldönteni, hogy milyen hal lehet. Azt láttuk, hogy a törpére hasonlít, a farka azonban nem olyan. Aztán a tógazdától tudtuk meg, hogy pár éve telepítettek a vízbe pettyes harcsákat, hogy gyérítse a törpék ivadékát

– árulta el a horgász a portálnak, akinek a különleges zsákmánya 1,4 kilogrammot nyomott. A hal a gyors fotózás után mehetett is vissza a tóba.

A pettyes harcsa nem őshonos halfaj Magyarországon, és a meghonosodására kicsi az esély, mert a melegebb vizeket kedveli. Azonban nálunk is meg tudnak nőni nagyra. Az országos rekord jelenleg 8,15 kilogramm.

Címlapkép: Getty Images