Szomjazni biztosan nem fogunk: sörfesztivál nyitja meg kapuit a karneváli héten

HelloVidék 2021. augusztus 12. 18:01
Az elmúlt években a Debreceni Virágkarnevál, illetve az augusztus 20-i ünnepség egyre több kísérőrendezvénnyel gazdagodott. Idén sem lesz másképpen, augusztus 13-én a virágkarneváli programok sokasága gondoskodik a tartalmas és emlékezetes élményekről. Ezek közül az egyik, ami a felnőttek nagy kedvence lett időközben, a Nagyerdő hűs fái alatt helyet kapó rendezvény, a Cseh Sörterasz: augusztus 13. és 21. között várja a szomjas vendégeket a Békás-tónál, ráadásul védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Immár hagyomány, hogy a Karneváli Héten a Nagyerdőn rendezik meg a cseh sörök ünnepét. 2021. augusztus 13-22. között újra várja az érdeklődő családokat és a turistákat a Cseh Sörkert.

Tíz éve jött, látott és meggyőzött szinte mindenkit Debrecenben a cseh sör. Azóta sok minden változott, de egy nem: a cseh sör. A sörkészítésnél a legfontosabb az állandóság. A kiváló alapanyagok (víz, árpamaláta, komló) mellett a hagyományos technológia minden lépésének betartása garantálja az állandó minőséget. Ebben nem ismernek megalkuvást több mint ezer éve.

A csehek az első írásos említés szerint 930 óta főznek sört. Az 1700-as évek vége felé már több mint 1000 sörfőzde adta a mindennapi szomjoltót a cseheknek. Nekik köszönhető a világ legnépszerűbb sörfajtája is: Plzenben 1842-től kezdték el szűrni a sört. A pilzeni típusú szűrt sör megjelenése után terjedtek el az üvegkorsók: előtte nem igazán volt miért nézegetni a sör színét. A sörözőbe járás Csehországban ma is a mindennapi kapcsolattartás leggyakoribb formája.

Kortól és nemtől függetlenül gyakorolják real time-ban, face to face, beer to beer: szóval ez egy személyes dolog. Amúgy a cseh sörben van még egy láthatatlan összetevő is: az életszeretet elixírje. Hrabal, a cseh sör mellett ücsörögve jött rá: „Édesjóistenem, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű!” A Cseh Sörterasz VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL látogatható.

Címlapkép: Getty Images