Őrületes programokkal várnak országszerte: felejthetetlen élményekben lehet részünk

HelloVidék 2021. szeptember 11. 10:33
A nyitó hévégével kezdetét veszi a 15. Magyar Nemzeti Parkok Hete. A közönség a tíz nemzeti park igazgatóság kínálatával és különleges természeti értékeivel ismerkedhet meg Gödöllőn, a Királyi Kastély területén szeptember 10. és 12. között. Ezt követően egész héten különleges programokkal és kedvezményes lehetőségekkel invitálják a nemzeti parkok a látogatókat.

Magyarország 10 nemzeti park igazgatósága kiemelt szerepet tölt be a hazai ökoturizmusban, hiszen ők üzemeltetik az ökoturisztikai létesítmények felét, emellett az állandó kínálatukon felül összesen mintegy 1600 programmal: például tanösvénytúrákkal, szakvezetésekkel, gyerekeknek szóló környezeti nevelési programokkal és különböző rendezvényekkel várják a látogatókat egész évben – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Nemzeti parkjaink ismertsége és népszerűsége folyamatosan nő, az igazgatóságok létesítményei évente 1,6 millió látogatót vonznak. Az érdeklődőket összesen 65 bemutatóhely, 34 látogatóközpont, 4 arborétum, 6 tájház és 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang várja. Emellett ugyanennyire fontos a védett területek természeti és kultúrtörténeti értékeit bemutató 194 darab, csaknem 1000 km hosszú tanösvény-hálózat. A Barlangok és Karsztok nemzetközi éve alkalmából a Magyar Nemzeti Parkok Hetén is kiemelt figyelmet kapnak az élettelen természeti értékeink. Magyarországon 40 látogatható barlang van, népszerűségüket jól mutatja, hogy a nemzeti parkokat felkereső vendégek harmada valamelyik barlangba vált jegyet.

Fotó: Korbély Barnabás

A Magyar Nemzeti Parkok Hete országos rendezvény nyitó hétvégéjét most már hagyományosan a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivállal közösen, Gödöllőn tartják. Az eseményen az érdeklődők megismerkedhetnek a nemzeti parkok tevékenységével, egész éves kínálatával, a területükön található természeti értékekkel, növény-és állatfajokkal. Az igazgatóságok izgalmas természetismereti és ügyességi játékokkal, kiállításokkal várják a látogatókat, a gyerekek például egy utazó barlang segítségével kipróbálhatják, hogy hogyan birkóznának meg egy szűk barlangi járat kihívásaival.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete idei kiemelt vendége a 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a gödöllői nyitó hétvégén természetismereti programokkal készülnek, a látogatók megismerhetnek tradicionális halászati, valamint az ormánsági hagyományos gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközöket, de bemutatják a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen zajló régészeti-antropológiai kutatások eredményeit is. Az idei fesztiválra is elhozza nemzeti parki védjegyes termékeit több termelő. Csak ebben az évben 28-an nyerték el ezt a címet, velük együtt országszerte 250 termelő összesen 1000 terméke viselheti a nemzeti parki termék védjegyet, ami garanciát jelent arra, hogy az adott áru jó minőségű, helyben készült és környezetkímélő módon állították elő.

Fotó: Szilágyi Attila

Szeptember 13. és 19. között a nemzeti parkok már saját területükön, különleges programokat, kedvezményes, akár ingyenes lehetőségeket kínálnak a látogatóknak. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság lovas szekerezéssel, fazekas bemutatóval és különböző túrákkal készül. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság például ökojátszóházzal, kézműves foglalkozással, filmvetítéssel várja az érdeklődőket, emellett kirándulás keretében egy 70 éve védett területre, az úrkúti őskarszt különleges sziklavilágába kalauzolnak el. Izgalmas túrákat indít a Fülöpházi-buckavidéken, a Rákosivipera-védelmi Központba és a Kiskőrösi Turjánosba a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A vállalkozó kedvűek megfigyelhetik a madárvonulást a Péteri-tónál, de a legkülönlegesebb mégis a Tőserdőbe vezető családi bátorságtúra, ahol sötétedés után, a holdfényben fedezhetjük fel az erdőt. A kedvezményes barlangtúrák mellett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság őszi különlegességekkel: szarvasbőgés- és őszi erdőtúrával készül. Egyedülálló élményt ígérnek a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság hajnali és alkonyati daruleső túrái is, a Tiszakürti Arborétumban a Tisza mente változatos rovarvilágába pillanthatunk be, míg a Bihari-síkon vezetett túrák segítségével a bivalygulyát és a nyílt víz madarait figyelhetjük meg. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az ország tetejére, a Kékesre szervez túrát, melynek különlegessége, hogy érinti hazánk egyetlen őserdejét, a Kékes Észak Erdőrezervátumot, emellett önkéntes természetvédelmi akcióra is hívnak a Szomolyai Kaptárkövekhez.

Aggtelek

A Maros-ártér természeti kincsei, őszirózsa-virágzás, régi magyar háziállatok bemutatása, kerékpártúra, medertúra és szarvasbőgés – ezek az érdekességek várják azokat, akik ellátogatnak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság programjaira a Magyar Nemzeti Parkok Hetén. A Dömösi Zöld Forgatag kreatív és játékos foglalkozásai mellett lovaskocsizás, állatsimogató és szakvezetéssel egybekötött túrázás is szerepel a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kínálatában. A Pilisi Len Látogatóközpontban pedig kódfejtő játékkal fedezhetjük fel a Szénások kincseit.

A 30 éves Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság színes programokkal várja szeptember 18-án a vendégeket az Öntésmajorban. A rendezvényen bemutatkoznak a kézműves, védjegyes és helyi őstermelők, emellett tárlatvezetésen, lovaskocsizáson, kerékpártúrán, játszóházi- és kézműves foglalkozáson vehetnek részt a látogatók. A 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is egyedülálló élményeket kínál: kalandozásra hív a Havi-hegyen, a Pintér-kert Arborétumban pedig kamarakoncert csendül fel.

Címlapkép: AM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images