Idén is díjazták a tehetségeket: hat fiatal művész vehette a Junior Prima Díjat

HelloVidék 2021. szeptember 14. 17:02
Hat fiatal művész vehette át idén a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában Budapesten. Az elismerést, amely pénzjutalommal is jár, Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a több mint hatvan jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.

A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén Bordás Roland színművész, Gyöngyösi Zoltán színművész, Leblanc Gergely balettművész, Mentes Júlia Virginia színművész, Rózsa Krisztián színművész és Rujder Vivien színművész érdemelte ki az elismerést, őket köszöntötték a keddi ünnepségen.

A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 62 jelöltet állítottak az idén. Közülük választotta ki az öttagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt a hat fiatal tehetséget, aki elnyerte a Junior Prima címet.

Az elmúlt több mint tíz évben díjazott Junior Primák a magyar kulturális élet meghatározó szereplőivé váltak, neves színészként, táncosként, rendezőként vagy éppen operatőrként csillogtatják tehetségüket. Örömmel látom, hogy az utánpótlás kifogyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva a most díjazottak is megkerülhetetlenek lesznek a saját szakmájukban

– mondta az ünnepségen Vida József.

Hozzátette a Takarékbank, mint a kategória mecénása, a díjhoz tartozó támogatással hozzájárul ahhoz, hogy a kiemelkedő tehetségek biztos anyagi háttérrel végezhessék munkájukat; fejlődjenek, újabb és újabb produkciókkal kápráztassák el a közönséget.

Idén tizennegyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt már 101 fiatal magyar tehetség kapta meg az elismerést.

Címlapkép: Getty Images